Régebben az volt az általános gyakorlat, hogy a juhászok a nyáj mellett tartottak egy-két szamarat is, amelyeknek legtöbbször személyes tárgyaik cipelés volt a feladatuk. F: Haraszthy László
Régebben az volt az általános gyakorlat, hogy a juhászok a nyáj mellett tartotta egy-két szamarat is, amelyeknek legtöbbször személyes tárgyaik cipelés volt a feladatuk. F: Haraszthy László
A szamarat 4-6 ezer évvel ezelőtt háziasították, őse az afrikai vadszamár, amely ma is él a természetben. A szamár tartása és tenyésztése elsősorban a melegebb, szárazabb térségekben terjedt el, ami nyilvánvalóan a vad ős természeti viszonyaival van összefüggésben. A szamár kisebb termete és a lónál, de az öszvérnél is alacsonyabb marmagasságának köszönhetően a sziklás, kopár, meredek területeken, keskeny ösvényeken is otthonosan mozog. Mind Afrikában, mind pedig a Közel-Keleten, illetve Dél-Európában a legelők hamar kiégnek, ezért azokon csak olyan állatokat lehet tartani, amelyek a kiszárad füvet, más növényeket is képesek legelni és azon megélni.

A szamár csakúgy, mint a ló nem kérődző állat, egyszerű gyomra van. Érdekesség, de tartása szempontjából fontos tudni, hogy egy szamár gyomra mindössze 9-10 liter űrtartalmú, szemben például egy átlagos kecske 20 liter körüli bendőjével. Ebből következik, hogy a szamár egyszerre csak lényegesen kisebb mennyiségű takarmányt tud felvenni, viszont mivel nagyobb testű, mint pl. a kecskék, több takarmányra van szüksége. Igaz, ugyan, hogy pl. nagyon jól hasznosítja a felvett táplálékot, de ettől függetlenül több időt kell legeléssel töltenie, mint a kérődző állatoknak.

A szamár sosem volt olyan jelentőségű háziállat, mint pl. a ló, vagy akár a juh. A termőföld megmunkálására nem használták, mert a lóhoz, de szarvasmarhához, és különösen a bivalyhoz képest igavonásra alig alkalmas. Kisebb szekerek húztak vele, de elsősorban a juhokat, kecskéket legeltető pásztorok felszerelésének, személyes tárgyainak szállítására használták.

Ez a tartási mód a Kárpát-medencében szinte kizárólagos volt és ahol a nyáj mellett ma is tartják, ez semmit sem változott. Ebből a tartási módból következik, hogy egy-egy gazda, vagy gazdaság csak egy, vagy néhány szamarat tartott, tiszta szamár ménesek szinte ismeretlenek voltak. Ez a tartási mód a tenyésztést is meghatározta. Létezik ugyan a magyar parlagi szamár, mint önálló fajta, de nemcsak nálunk, hanem a térségünkben szinte mindenütt, nem fordítottak különösebb gondot a tenyésztésre. A párosítás eseti jelleggel történt, és a praktikussági szempontok irányították, azaz a legközelebbi elérhető szamár csődörrel fedeztettek.

Az utóbbi évtizedekben néhány elkötelezett álletenyésztő felkarolta a magyar parlagi szamár ügyét és egyáltalán a szamártartást és létrehozta a Magyar Szamártenyésztők Egyesületét.

A magyarországi szamár állomány a rendszerváltáskor a hivatalos statisztikák szerint 3 900 állatból állt, amely 2018-ra kismértékű emelkedésnek köszönhetően elérte a 4800 példányt.

Szamarat korábban és többnyire a jelenben is más állatok mellett, azokkal egy nyájban, falkában stb. tartották, ezért nagyon kevés ismeretünk van arra vonatkozóan, hogy milyen hatást gyakorol a szamár legelőinkre. Mivel a lóhoz hasonlóan mélyen legel, feltételezhető, hogy a lovakhoz hasonlóvá alakítaná a legelőt – ha nagyobb számban és tiszta ménesben tartanánk.

Napjainkban az ország több pontján létezik már tiszta, néhány tíz állatból álló szamárménes, melyeket részben, vagy teljes mértékben legelőn tartanak.

A szamár könnyen társítható más legelő állatokkal; szarvasmarhával, lóval, juhokkal és kecskékkel is együtt tartható.

A legelő szamarak a lovakhoz képes kevésbé igényesek a jó minőségű takarmány iránt. Mivel sok helyen kecskékkel együtt tartják, feltételezhető, hogy ahol a kecskék még képesek megélni – kiszáradt legelők, szúrós növényekkel stb. nehéz körülmények – ott a szamár is megél. Figyelembe kell azonban azt is venni, hogy a kecskenyáj akár sok száz állatból is állhat és köztük a néhány szamár talán jobban tud válogatni és ezáltal, a gyengébb minőségű legelőkön is hozzájut a számára szükséges mennyiségű és minőségű takarmányhoz.

Nagyon kevés ismeretünk van arra vonatkozóan, hogy a szamarak egy gazdag legelőn milyen növényeket legelnek szívesen, esetleg mely fajok azok, amelyeket kerülnek, vagy csak „kényszerből” fogyasztanak.
A Hortobágyi Természetvédelmi Egyesület legeltetési tapasztalatai alapján, a szikeseken a kopár foltok fenntartásában, a nem kívánatos pionír növényzet, illetve a szúrós gyomok lelegelésében jelentős szerepük van a szamaraknak. Ezeket a szúrós gyomokat kecskékkel is hatékonyan lehet eltávolítani, de vizes élőhelyek és parti részeik kezelésében kedvezőbb a szamárral használata, mert azok szívesen legelnek akár vízben állva is, bár nem annyit, mint a lovak. A kecskékkel ellentétben vizes élőhelyek környezetében a szamarak tartása állategészségügyi szempontok figyelembevételével is jobban megoldható.

A Pro Vértes Nonprofit Zrt. gazdaságában szerzett tapasztalatok alapján, a szürke marhával, szamárral és lóval hasznosított legelők flórája a leg fajgazdagabb. Ugyanezt erősítették meg a ganéjtúró bogarakkal végzett kísérletek is. Azok a területek, amelyeken a három állat együtt legel, mind mennyiségi, mind fajgazdagság tekintetében felülmúlták a kizárólag marhával legeltetetteket.

Udvarban, kertben tartott egy-egy állattal kapcsolatban vannak olyan tapasztaltok, amely szerint még az orgonát is szívesen legelték, illetve a nyárfák ősszel levágott ágairól télen szívesen lerágták a kérget. Ezeknél azonban az egy-egy állatra vonatkozó ismereteket csak óvatosan lehet az fajta szokásainak tekinteni, mert könnyen lehet, hogy azok inkább az adott példányra vonatkozó egyedi legelési tulajdonságok. Az közismert, hogy télen elegendő számukra a közepes minőségű széna és mellette szívesen fogyasztják a kukoricaszárat is.

Szükséges lenne, hogy a szamár legelési szokásait a jövőben pontosan megismerjük, annak érdekében, hogy legelőnk fenntartásánál tudatosabban tudjuk alkalmazni, hasznosítani. Napjainkra Európában a szamár állománya drasztikusan lecsökkent, így a természetvédelmi kezelés részeként tartott kisebb állományainak fenntartása is alapvető fontosságú, illetve azért is, hogy meséink egyik leggyakoribb szereplője ne tűnjön el véglegesen a hazai tájakról.

Legeltetés szamárral képgaléria

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in posts
Search in pages
Filter by Categories
Aggófű (Senecio)
Angyalgyökér (Angelica)
Aranka (Cuscuta)
Aranyvessző (Solidago)
Árvácska (Viola)
Atracél (Anchusa)
Bábakalács (Carlina)
Bakfű (Betonica)
Bakszakál (Tragopogon)
Ballagófű (Salsola)
Báránypirosító (Alkanna)
Békakorsó (Sium)
Békalen (Linum)
Békaszittyó (Juncus)
Betyárkóró (Conyza)
Boglárka (Ranunculus)
Bojtorján (Arctium)
Bolhafű (Pulicaria)
Borbálafű (Barbarea)
Borjúpázsit (Anthoxanthum)
Buzér (Rubia)
Cickafark (Achillea)
Csabaíre (Sanguisorba)
Csalán (Urtica)
Csikorgófű (Gratiola)
Csillagpázsit (Cynodon)
Csucsor (Solanum)
Csukóka (Scutellaria)
Ebnyelvűfű (Cynoglossum)
Együttműködő partnerek
Ezerjófű (Centaurium)
Farkasfog (Bidens)
Fátyolvirág (Gypsophila)
Földitömjén (Pimpinella)
Fűszerkömény (Carum)
Füzény (Lythrum)
Füzike (Epilobium)
Galaj (Galium)
Galambbegy (Valerianella)
Gamandor (Teucrium)
Gémorr (Erodium)
Gólyaorr (Geranium)
Görögszéna (Trigonella)
Gyékény (Typha)
Gyíkfű (Prunella)
Gyöngyajak (Leonurus)
Gyöngyike (Muscari)
Gyöngyköles (Buglossoides)
Gyújtoványfű (Linaria)
Habszegfű (Silene)
Here (Trifolium)
Hídőr (Alisma)
Hölgymál (Hieracium)
Iglice (Ononis)
Ínfű (Ajuga)
Iszapgyopár (Gnaphalium)
Kakascímer (Rhinanthus)
Kakukkfű (Thymus)
Kakukktorma (Cardamine)
Katáng (Cichorium)
Kecskeruta (Galega)
Kender (Cannabis)
Kenderkefű (Galeopsis)
Keserűfű (Persicaria
Kígyószisz (Echium)
Kocsord (Peucedanum)
Kökörcsin (Pulsatilla)
Koldustetű (Lappula)
Kosbor (Orchis)
Küllőrojt (Erigeron)
Legelő állataink
Legelőink gyógynövényei
Legelőink védett állatai
Legelők özönnövényei
Legelők védett növényei
Legeltetési módszerek
Legeltetési tapasztalatok
Legyezőfű (Filipendula)
Lizinka (Lisimachia)
Lórom
lósóska
Macskagyökér (Valeriana)
Macskamenta (Nepeta)
Macskatalp (Antennaria)
Mácsonya (Dipsacus)
Mályva (Malva)
Margitvirág (Leucanthemum)
Martilapu (Tussilago)
Medvetalp (Heracleum)
Menta (Mentha)
Murok (Daucus)
Nád (Phragmites)
Nadálytő (Symphytum)
Nefelejcs (Myosotys)
Nyílfű (Sagittaria)
Nyúlárnyék /spárga/ (Asparagus)
Nyúlszapuka (Anthyllis)
Ökörfarkkóró (Verbascum)
Orbáncfű (Hypericum)
Ördögharaptafű (Succisa)
Ördögszem (Scabiosa)
Örménygyökér (Inula)
Pacsirtafű (Polygala)
Palástfű (Alchemilla)
Párlófű (Agrimonia)
Pasztinák (Pastinaca)
Pásztortáska (Capsella)
Pemetefű (Marrubium)
Peremizs (Inula)
Pimpó (Potentilla)
Pipacs (Papaver)
Pipitér (Anthemis)
Pitypang (Taraxacum)
Polygonum)
Porcika (Herniaria)
Pozdor (Scorzonera)
Repcsény (Erysimum)
Retek (Raphanus)
Rezeda (Reseda)
Sármányvirág (Sideritis)
Sédkender (Eupatorium)
Somkóró (Melilotus)
sóska (Rumex)
Sövényszulák (Calystegia)
Szalmagyopár (Helichrisum)
Szappanfű (Saponaria)
Szarkaláb (Consolida)
Szarumák (Glaucinum)
Szarvaskerep (Lotus)
Százszorszép (Bellis)
Szegfű (Dianthus)
Székfű (Matricaria)
Szemvidító (Euphrasia)
Szerbtövis (Xanthium)
Szulák (Convolvulus)
Szurokfű (Origanum)
Tarackbúza (Elymus)
Tikszem (Anagallis)
Tisztesfű (Stachys)
Tőzegboglár (Parnassia)
Tyúkhúr (Stellaria)
Üröm (Artemisia)
Útifű (Plantago)
Varfű (Knautia)
Varjúháj (Sedum)
Varjúmák (Hibiscus)
Vérfű (Sanguisorba)
Vérontófű (Potentilla)
Vizes élőhelyrekonstrukciók
Ziliz (Althea)
Zsálya (Salvia)
Zsázsa (Lepidium)
Zsoltina (Serratula)
Zsombor (Sisymbrium)
Zsurló (Equisetum)

Amennyiben kérdése lenne programunkkal kapcsolatban, kérJük kapcsolati ürlapunkon írjon nekünk. Kollégáink hamarosan válaszolnak Önnek.

KAPCSOLAT
KAPCSOLAT