Rozsdás csuk

Veszélyeztető tényezők: Mint minden földön fészkelő madárnál, így – annak ellenére, hogy a fészkeinek többsége nagyon jól elrejtett – a rozsdás csuknál is nagyobb a költés során bekövetkező veszteség, mint a fán vagy bokron fészkelőknél. A rozsdás csuk ráadásul csak egyszer költ, legfeljebb pótköltései lehetnek, ezért különösen fontos, hogy az első költési próbálkozása sikeres legyen. A fészekaljak egy része a kedvezőtlen időjárás következtében semmisül meg, előfordul, hogy a sok eső miatt a víz elönti azokat. A legnagyobb veszélyt azonban a fészkelőhelyek állapotának kedvezőtlen változása jelentheti. Leginkább a korai kiszáradás veszélyezteti azokat, de az utóbbi évtizedekben megváltozott csapadékeloszlás miatt a számukra optimális május közepére, végére eső költéskezdetkor vízben álló rétek sem kedveznek neki. A május második felében zajló tojásrakási időszakra a rétek vízszintjének annyira le kell csökkennie, hogy a fűzsombékok takarásába meg tudják építeni fészkeiket. Ha ilyenkor a víz még takarja azokat, akkor a költés kezdete elhúzódhat és a fiókanevelés idejében előfordulhat, hogy a táplálékállatok csúcsidőszaka már részben vagy egészben elmúlt. Más esetben viszont a csapadékszegény telek után a májusban még optimális állapotban lévő nedves rétek túl korán kiszáradnak és azért a szülők nem tudnak megfelelő mennyiségű rovart gyűjteni a fiókák számára. Ilyenkor egyre nagyobb távolságban keresik táplálékukat. Kedvező esetben a nagyobb távolságra történő ki és beszállással ellensúlyozni tudják a közvetlen közelükben a kiszáradás miatt keletkezett táplálékhiányt.

Nagyon fontos a rozsdás csukok számára az is, hogy a tavaszi visszaérkezésükkor a rétek vagy a legelők milyen állapotban vannak. Ha az előző évi – késő nyári, ősz eleji – kaszálások során az egész területet levágták és nem hagytak érintetlen, ún. avas foltokat vagy sávokat, akkor nem tudják kellően elrejteni a fészküket, ami viszont növeli annak esélyét, hogy valamelyik ragadozó felfedezi azt. Megtelepedésének nagyon fontos feltétele az is, hogy elszórtan legyenek magasabb kórók, csenevész bokrok, egy-egy nádszál vagy a héjakút
mácsonya „bugás” szálai, amelyekre fel tudnak ülni, és ahonnan őrizni tudják revírjüket, illetve kifigyelhetik táplálékukat is.

Ha a nedves területeket legeltetéssel hasznosítják, akkor ritkábban alakulhat ki ilyen helyzet, de ott is ügyelni kell arra, hogy a legelő állatok ne rágják ki gyökérig a növényzetet.

Természetvédelmi kezelés: A kaszálókon a terület 10-15%-át érintetlenül kell hagyni, ún. búvósávokat kell kialakítani. Ezek 4-5 méter széles, a területen hosszában vagy keresztben meghagyott olyan sávok, amelyeken nem kaszálják le a növényzetet. A következő tavasszal a nedves réteken a talajszintben fészkelő madarak ezekben a sűrűbb sávokban találják meg a megfelelő rejtekhelyet fészkeik számára, és szinte kizárólagosan ezekben fognak költeni. Nagyon fontos azonban, hogy a rozsdás csuknak, segítik a megtelepedését a búvósávok, sokkal fontosabbak számára a kiülőhelyek. Mivel május közepén, végén kezd költeni, addigra a friss növényzet is kellően magas lehet ahhoz, hogy elrejtse az avas fű és a friss növényzet közé épített fészket. Ha azonban a kiülőhelyek hiányoznak, a rozsdás csauk nem telepszik meg.
A költési időszak befejeződése után, a nyár végi, ősz eleji kaszálások során az előző évben kialakított búvósávokat le kell kaszálni, de egyúttal újakat kell kialakítani. Nagyon fontos, hogy a búvósávok nyár végétől a következő nyár végéig álljanak rendelkezésre. A búvósávokon fenntartott növényzetet a hó télen lenyomja és az ilyen módon tömörödött növényzet alatt különösen kedvező fészkelőhelyek alakulnak ki, amelyet a sárga billegetők (Motacilla flava), foltos nádiposzáták (Acrocephalus schoenobaenus), nádi sármányok (Emberiza schoeniclus) és a szárazabb részeken a sordélyok (Emberiza calandra) is előszeretettel használnak.
Legeltetett területeken, amennyiben a területet kíméletesen hasznosítjuk, (az AKG programban is szerepel a túllegeltetés tilalma) illetve különösen, ha annak egy része zsombékos, akkor a legelő állatok – szarvasmarha, házi bivaly – foltokban rágják le a növényzetet. A fennmarad vastagabb füvek csomói, vagy visszarágott gyékény, nád, sáscsomók oldalában, vagy részben alattuk, ideális fészekhelyek alakulnak ki, a rozsdás csukok számára és az ilyen helyeken a rendszerint kellő mennyiségű kiülőhely is megmarad.
Nagyon fontos azonban az, hogy az őszi behajtás után, télen vagy kora tavasszal, az ilyen fészkelőhelyeket nem szabad égetéssel felújítani, mert akkor azzal kizárjuk a tavasszal visszaérkező sárga billegetők és társaik fészkelési lehetőségét, mert a leégetett – takarás nélküli – részeken ezek a fajok nem tudnak megtelepedni. Ha valamilyen oknál fogva több éven keresztül nem sikerül a területet lelegeltetni és a felhalmozódott avas növényzet már olyan sűrű, hogy gátolja a friss növényzet kifejlődését és a területet gépekkel, illetve kézi kaszálással sem lehet megújítani, akkor indokolt lehet az égetés. Ez azonban egyrészt engedélyköteles tevékenység, másrészt nagyon alaposan megtervezett és előkészített folyamatnak kell lennie. Semmiképpen sem szabad az egész területet egyszerre leégetni, azt több évre el kell osztani.

Ha az avas búvósávok rendelkezésre állnak, d valamilyen oknál fogva nincsenek kiülőhelyek, akkor ujjnyi vastagságú pálcák leszúrásával ezek biztosíthatók. Ilyen módon olyan helyekre is odacsalogathatók a rozsdás csukok, ahol esetleg korábban a számukra kedvezőtlen területkezelés miatt nem költöttek. Figyelembe kell venni, hogy a csukok a kiülőhelyek közvetlen közelében szeretik megépíteni fészkeiket, ezért ezeket csak olyan helyre szabad kitűzni, ahol biztosított a költés sikere.
Ha a legelőként hasznosított területet az állatok behajtása után tisztító kaszálással akarjuk rendben tartani, akkor ugyanúgy kell eljárni, mint a kaszálók esetében, azaz búvósávokat kell hagyni.
A fészkelőhelyek körzetében indokolt és szükséges is a dolmányos varjú távoltartása és a szarka állomány egy bizonyos mértékig történő visszaszorítása, és különösen a róka, a borz és az aranysakál távoltartása is. A dolmányos varjú és a szarka esetében arra kell törekedni, hogy a nedves réteken láthatóan tojást keresgélő – arra specializálódott – egyedeket eltávolítsuk.