Legeltetés magyar szürke marhával

Gyalogakácot legelő szürke marhák. F: Haraszthy László

Ez a rendkívül impozáns megjelenésű szarvasmarha nagymértékben hozzájárult a Magyar Alföldre jellemző nyílt legelő táj kialakulásához és fenntartásához. A folyó szabályozások előtt a Tisza és mellékfolyói hatalmas területeket árasztottak el, amelyekről a szétterült víz csak nagyon lassan került vissza a folyóba, vagy egyszerűen elpárolgott. A mélyebb részeken viszont állandó vizű tavak, mocsarak alakultak ki. Ezeket a vízjárásos területeket századokon keresztül szürke marhával legeltettek. Ebből a legeltető állattartásból származó jövedelem teremtette meg az alföldi mezővárosok kialakulásának anyagi feltételeit. Ahhoz, hogy ezt a mai felfogásunk szerint hihetetlennek tűnő megállapítást értelmezni tudjuk, álljon itt egy számsor, arra vonatkozóan, hogy mekkora volt akkoriban pl. Szeged tartott szürkemarháknak a száma.

Szeged, marhaállományának alakulása: 1719 – 2500 pld., 1779 – 4000 pld., 1847 –8960 pld., 1850 – 13 600 pld., 1857 – 13 300 pld., 1870 – 9600 pld. Szeged lakossága 1870-ben 56 900 fő volt!

A szürke marha húsa már akkor is különleges minőségű, keresett termék volt Ausztriában, Németországban és Franciaországban is. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy hatalmas mennyiségben tartották. Elvileg tarthattak volna más fajtát, vagy fajtákat is, de a szürke marha nemcsak, hogy jól alkalmazkodott a Magyar Alföld gyakran cseppet sem barátságos viszonyaihoz, maga is alakította a tájat. Mindent lelegelt, amit elért. Ha ínséges időszak volt, akkor szügyig állva a vízben ette a gyékényt vagy a nádat. Kiválóan hasznosította a gyenge minőségű legelőket is, ahol bizony sokszor nem egy hektáron tartottak egy állatot, hanem annak a duplájára is szükség volt.

Ezek között a szélsőséges körülmények között telt el a magyar szürkékkel néhány évszázad, amelyek alatt a „saját képükre” formálták az alföldi tájat. Lelegelték a friss növényzetet, trágyájukkal fenntartották annak termőképességét és milliónyi madár számára teremtettek életfeltételeket az azokban fejlődő rovarok. A nagytestű állatok taposása pedig, csak olyan növények fennmaradását tette lehetővé, amelyek jól tűrik azt. A magyar szürke marha lábszerkezete ezek között a különösen nehéz körülmények között alakult ki. A vízben történő legelést és a beton keményre taposott kiszárad pusztai körülményeket is jól viselő állatoknak olyan különleges teljesítőképességűvé szelektálódtak a lábai, hogy azokon akár Strasbourgig ¬– 1100 km – is lábon lehetett azokat elhajtani. És miközben a célállomásokra –Bécs, München. Nürnberg, Strasbourg – elgyalogoltak, nem lesoványodva, hanem húsmarhaként értékesíthető állapotban érkeztem meg. Vajon a mai ún. modern fajták képesek lennének e akárcsak a nyugati határainkig elgyalogolni?

Itt van nekünk ez a kiváló tulajdonságokkal rendelkező háziállatunk, használjuk arra, amire a legalkalmasabb!

Hasznosítsuk vele az olyan területeket, amelyek másra nem alkalmasak. Ezek többnyire, szikes vagy vízjárta területek, amelyek intenzívebb fajták számára nem alkalmasak Ezekhez a területekhez különösen gazdag élővilág tartozik, ezért megőrzésük fontos közérdek.

A szürke marha ugyanakkor kiválóan alkalmas arra, hogy a tönkrement hullámtéri vagy másutt található legelőkről eltávolítsuk vele az azokat elborító gyalogakác tengereket és más özönnövényeket is. Sajnos ma már nem csak a legelőket hódította el az özönnövény tenger. Ha gyorsan akarunk eredményt elérni, akkor lehetséges a legeltetés megkezdése előtt szárzúzással feltárni a gyalogakácos területet. Ha viszont van időnk, akkor a szürke marhák elvégzik ez a gépek és traktorosok nélkül is. Ráadásul ezt úgy teszik, hogy az egyik oldalon csak az állattartás költségei vannak, a másikon pedig ott áll a megtisztított területből származó haszon és közben olyan minőségű állati terméket állítunk elő – szürkemarhahús – amely kiváló minősége, garantáltan vegyszermentes élelmiszer alapanyag és beltartalmi értékei miatt minden korosztály számára fogyasztható.

Sajnos manapság a legelők sokfelé elhanyagolt állapotban vagy használaton kívül vannak. Ennek pedig az a következménye, hogy megindul a cserjésedésük. Ez a hazai gyakorlatban leginkább a keskenylevelű ezüstfa terjedését jelenti, amely képes akár olyan sűrű állományokat is létrehozni, amelyek áthatolhatatlanok. A szürke marhák azonban még ezekkel is meg tudnak birkózni. Az ezüstfák friss hajtásait a marhák lelegelik, a bokrok között mászkáló állatok önkéntelenül is letördelnek az ágakból és előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor dörgölődző fának kezdik használni azokat. Ettől a pillanattól kezdve azonban az ezüstfa cserjék sorsa megpecsételődik, függetlenül attól, hogy azoknak milyen vastag a törzse, azaz hány éve élnek a legelőn. A marhák által kidöntött maradványokat azonban el kell szállítani a legelőről. A keskenylevelű ezüstfák terjedés akkor válik robbanásszerűvé, amikor a korábban betelepült cserjék termőre fordulnak. Ezek terméseit ugyanis a telelő fenyőrigók előszeretettel fogyasztják és e közben a magokat is szétterítik a környező területeken. Ott ahol folyamatos legeltetés zajlik, a frissen kibújó magoncokat a marhák nyomtalanul eltüntetik, ott viszont ahol ez a fajta jótékony hatásuk nem érvényesül újabb és újabb bokrok nőnek kis a „semmiből”.

Programunk megvalósítása során arra is keressük a választ, hogy a gépekkel történő terület rehabilitációnak, majd az utána következő fenntartásnak milyen a gazdálkodóra vetített költsége és milyen annak társadalmi hatása. Természetesen azt is ki fogjuk mutatni, hogy a költségek és a társadalmi haszon hogyan alakul, ha mindez legelő állatokkal valósítjuk meg.