Nagy goda

Projektünk egyik célja, hogy olyan legeltetési gyakorlatot mutassunk be a gazdálkodóknak, amely az elérhető gazdasági haszon mellett képes fenntartani ezt az alföldi vízjárta legelőkre oly jellemző, kecses, fokozottan védett madarat képes fenntartani.

Veszélyeztető tényezők

A nagy godát leginkább a klímaváltozás hatásai veszélyeztetik. Élőhelyeinek kiszáradása, illetve megszűnése nagyon súlyosan veszélyezteti magyarországi fennmaradását. Manapság egyre gyakoribb jelenség az, hogy a fészekfoglalás idején a számára optimális élőhelyet jelentő nedves rétek, láprétek a fiókák kikelési idejére kiszáradnak. Ilyen esetben a szülők elhagyhatják a még ki nem kelt tojásokat, illetve a kikelt fiókák éhen pusztulnak, mert a száraz területen nem találnak táplálékot. A zsombékos füves területek ugyan optimális élőhelyet képeznek számukra, de ha azokat késő ősszel túllegeltetik, esetleg a tél folyamán vagy kora tavasszal felégetik, akkor megszűnik a takarás és az ilyen helyen csak akkor kezdhetnek költésbe, amikor a friss növényzet elég magas ahhoz, hogy takarást biztosítson a kotló madár számára. A későbbi költéskezdet nagyobb eséllyel vezet a kiszáradáshoz, a költés sikertelenségéhez. A költési időben végzett kaszálások a fészekaljak vagy a már kikelt fiókák pusztulását okozzák.

A nedves, vizes legelők különösen fontos fészkelőterületei. Az itt fészkelők fészekaljait a legelő álltok eltaposhatják, különösen akkor, ha valamitől megijednek, vagy a pásztorkutyák meghajtják azokat. Az ilyenkor meglóduló csorda vagy gulya lába alá kerülő fészkek menthetetlenek. A békésen legelő jószág csak véletlenszerűen tapos el egy-egy fészket. Ugyanakkor hangsúlyozni kell azt is, hogy legeltetés elmaradása esetén, a vizes területeken felverődik a nád, a gyékény, a kanadai aranyvessző, vagy a magas aranyvessző, esetleg más özönnövények, amelyek ha kellően eluralkodnak, kizárják a nagy goda megtelepedését.

Partimadarak telepéhez csatlakozó párok esetén fokozottan fennáll annak a veszélye, hogy azt a róka, vagy a borz felfedezi és kifosztja. Ezeket a telepeket a dolmányos varjú is veszélyezteti, de az együtt fészkelő madarak általában sikerrel elüldözik azokat. Ugyanakkor az egyesével települő párok, különösen, ha a vegetáció nem biztosít kellő takarást a fészek vagy a kotló madár számára, fokozottan vannak kitéve a dolmányos varjú által történő fészek kifosztásnak.

Az utóbbi két-három évtizedben Európa szerte megfigyelhető jelenség, hogy a nagy goda, de a bíbic (Vanellus vanellus) is, nyílt, növényzet nélküli vízállásos szántókon fészkel. Ezek a párok nyilvánvalóan azért választják ezeket az élőhelyeket, mert a szántokon kialakuló vizek kedvező táplálkozási lehetőséget kínálnak számukra és egyúttal megteremtődik annak az esélye is, hogy a vizek kitartanak a fiókák kikeléséig. Ugyanakkor a nyílt helyen lévő fészkek sokkal könnyebben eshetnek a fészekfosztogatók, elsősorban a dolmányos varjak áldozatává.

Természetvédelmi kezelés

Magyarországon az utóbbi másfél-két évtizedben általánossá vált, hogy a nagy mennyiségű csapadékot, árhullámokat, vízbőséget követően, akár már hetekkel később is aszály sújtja azokat a területeket, ahol korábban még a víz – gyakran végiggondolatlan és indokolatlan – levezetésén fáradoztak. Tekintettel arra, hogy a víz nemcsak az élővilág, a házi állatok, de az ember számára is egyre nagyobb kincset jelent, át kell értékelnünk a vele kapcsolatos stratégiánkat. A természetvédelmi szempontból fontos vizes élőhelyeken, de akár egy-egy nagyobb elöntésnél is gondoskodni kell a vizek visszatartásáról. Az egyre nagyobb mértékű felmelegedés miatt minden vizes élőhely felértékelődik, megőrzésük pedig több mint természetvédelmi feladat. Gondoljunk csak arra, hogy a párolgó vizek milyen hatással vannak környezetük klímájára, illetve a környező mezőgazdasági területekre.

A nagy goda fészkelőhelyén a kaszálások időpontját úgy kell meghatározni, hogy az a tojásos fészkeket, vagy a már kikelt, de még röpképtelen korú fiókákat ne veszélyeztesse. Legjobb azonban az, ha nagyobb terület áll rendelkezésünkre, akkor a kaszálás helyét és annak térbeli eloszlását úgy alakítjuk, hogy a nagy godák fészkelőhelyei maradjanak a folyamat végére. Ez sok esetben magától is így alakul, hiszen a mélyebb részekre a gépek amúgy is csak később tudnak bejutni. Ha a vizek elpárolgása, felszívódása után az egész terület kaszálhatóvá válik, célszerű sávosan a teljes terület hosszában néhány 4-5 méter széles sávot kaszálatlanul hagyni. Ezek az ún. búvósávok a következő évben vonzani fogják a fűben fészkelő madarakat: piroslábú cankó (Tringa totanus), sárga billegető (Motacilla flava), nádi sármány (Emberiza schoeniclus) stb. fajok. Ezzel el lehet érni, hogy a többi terület szabadon, vagy szabadabban hasznosítható, mivel a madarak döntő többsége bizonyosan a búvósávban építi fészkét. Annak zavartalansága pedig biztosítja a sikeres költést, a fiókák felnevelkedését, röpképessé válását.

A nagy goda élőhelyeit csak az évszázadok óta folytatott hasznosítási módok – legeltetés, kaszálás – alkalmazásával lehet fenntartani. A legfontosabb feladat az élőhelyek és ezáltal, a legelők lehető legjobb állapotban tartása, ez pedig a mélyebb fekvésű, vizes területeken csak nyári, őszi legeltetéssel biztosítható, amely nemcsak a fészekaljakat védi meg, de megfelel – az egykori legelőrendtartásokban megfogalmazott – a tulajdonos érdekeinek is, mivel így a felázott területek növényzete is megőrizhető. Ha viszont a legeltetést nem megfelelő módon, illetve időben végezzük, akkor esetleg néhány fészekalj is elpusztulhat. Ez azonban manapság, amikor már az egykori vizes élőhelyeknek csak a töredékével rendelkezünk és ennek megfelelően a nagy goda állományunk is sokkal kisebb, nem fogadható el. A legjobb gyakorlat az, ha a költési időszakban – amennyiben az indokolt – a fészkelőhelyeket június 15-ig kizárjuk a legeltetésből. Kellően nagy kiterjedésű legelő esetén ez nem jelenthet nehézséget a gazdálkodó számára, hiszen a nedves, vízjárta, vagy vízállásos részeken a friss fű növekedése ott indul meg legelőször, ahol a talaj a leghamarabb kezd kiszáradni. Mire ezeket a területek az állatok fokozatosan lelegelik a mélyebben fekvő és ezért csak később legeltethető részeken a nagy goda és a társfészkelőinek tojásai kikelnek, legtöbbször a fiókák is röpképessé válnak. Ezután már a földön – fűben – fészkelő madarak veszélyeztetése nélkül, vagy a lehetséges kár minimálisra csökkentése mellett lehet az állatokat a mélyebb, zsombékos területre hajtani.

Villanypásztoros legeltetés esetén csakúgy, mint a kaszálásnál, lehet körbekeríteni olyan kisebb-nagyobb mélyebb, lehetőleg zsombékos foltokat, ahonnan a legelő állatokat kizárjuk, vagy csak rövidebb ideig használjuk a területet, ezáltal az azon található vegetáció egy része fennmarad és a következő tavaszon már, mint avas – fészkelésre különösen alkalmas –növényzet várja a visszatérő madarakat. Az ilyen helyekre „csalogatott” fészkelők védelme is könnyebb feladat. Ügyelni kell azonban arra, hogy akár a legeltetésből, akár a kaszálásból kihagyott területek helyét évente váltogassuk, mert ellenkező esetben a túl sűrűvé váló növényzet alkalmatlanná válik a godák fészkelésére.

A nyílt területeken, pl. szántókon, vagy a pihentetett rizskazettákban fészkelők csak akkor tudnak fiókát nevelni, ha a területet a legnagyobb nyugalomban tatjuk. A fészkéről felzavart godák, és általában a legtöbb madár csak akkor száll vissza, ha a veszély már elmúlt. Ezzel szemben a dolmányos varjak pontosan felmérik, hogy az eltávolodó ellenség milyen távolságból nem jelent veszélyt számukra, de attól még a godák tartanak, és ezért nem mennek vissza a fészkükre. A takarás nélküli védtelen fészekaljakra a varjak előbb szállnak le, mint tulajdonosaik és másodpercek alatt képesek tönkretenni azokat.

Ez ellen csak akkor tudunk védekezni, ha a zavarások kizárásával megakadályozzuk azt, hogy az egyes párok, vagy a laza telepen fészkelők egyszerre felszálljanak és védtelenül hagyják fészkeiket.

Vízelvezetés tilalma

A fészkelőhelyek körzetében indokolt és szükséges is a dolmányos varjú távoltartása és a szarka állomány egy bizonyos mértékig történő visszaszorítása, és különösen a róka, a borz és az aranysakál távoltartása is. A dolmányos varjú és a szarka esetében arra kell törekedni, hogy a nedves réteken láthatóan tojást keresgélő – arra specializálódott – egyedeket eltávolítsuk.