Nagy póling

Eredetileg a nedves rétek jellegzetes, de ritka, fészkelő madara volt, mára azonban állományának egy része áttelepült a mezőgazdasági területekre. Elsősorban a lucerna, here, de esetenként akár a gabonatáblákban is fészkelhet. Magyarországi állománya nagyon kicsi, de a fészkelő párok számát az időjárás is nagy mértékben befolyásolja. A száraz aszályos években lényegesen kevesebb pár kezd költeni nálunk, mint a nedvesebb, csapadékosabb években. Fészkelő állományunk 50-100 pár között változik.

Fészkét a földön, egy kis talajmélyedésben alakítja ki. Fiókái fészekhagyók, de kikelés után csak 32-38 naposan válnak röpképessé, addig a szülők vezetgetése mellett önállóan táplálkoznak, miközben azok védik őket a tűző naptól, hidegtől vagy a csapadéktól. A nagy póling tápláléka elsősorban sáskákból, illetve mezei tücsökből és más rovarokból áll, melyet a tarlón, vetésben, de leginkább a gyepeken gyalogolva szed össze. Legelőkön rendszeresen felforgatja a tehénlepényeket és az abban található rovarokat is elfogyasztja.

A tavaszi őszi vonulás során gyakran nagyobb csapatokat alkotó nagy pólingok látványa azonban ne tévesszen meg senkit. A nagyszámú átvonuló mellett a fészkelő állományunk folyamatosan zsugorodik, megőrzésének lehetőség pedig jelentős részben a gyepeken gazdálkodó kezében van.

Veszélyeztető tényezők:

Néhány évtizeddel ezelőtt még vadászható madár volt, szerencsére ma már védelem alatt áll, elejtése tilos.

Manapság a legnagyobb veszélyt a megváltozott, átalakított gyepkezelés jelenti számára. A magas – általában lápréteken lévő – fűben a fészek és a fióka kellő takarásban van, így a ragadozók azt általában nem tudják felfedezni. Mivel fészkelőhelyéhez ragaszkodik, akkor is ott keres fészekhelyet magának, ha a vegetáció alacsony, de van néhány nagyobb fűcsomó, ami takarja a fészekre kuporodó tojót. Viszont ha tavasszal nagyon korán kihajtanak és a legelőállatok teljesen visszarágják a friss növényzetet, akkor nem tudnak kialakulni olyan „fűcsomók” amelyek elrejtik a kotló madarat, illetve magát a fészket. A védtelen, gyakran szabad szemmel messzebbről is látható kotló madarat a ragadozók – elsősorban róka, sakál – is észlelik. Nappal ugyan a kotló tojót nem tudják megfogni, vagy csak nagyon ritkán, de a tojásokat, vagy a tojó által melengetett fiókákat el tudják rabolni.

Lucerna, here, vagy gabonatáblában megtelepedő párokat a kaszálások, vagy más géppel végzett műveletek veszélyeztetik a kotlási és a fiókanevelési időszakban.

A magyarországi láprétek is súlyosan szenvednek az egyre egyenlőtlenebb eloszlású csapadék miatt. Amennyiben ezek kora tavasszal nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű vízzel, akkor a növekedésnek induló vegetáció nagyon csenevész lesz, ami nem rejti el a nagy póling fészkeit.

A klímaváltozás, amelynek már ma is érzékelhető hatása a csapadék eloszlásának megváltozása, szintén kedvezőtlenül hat a nagy pólingra is. Nemcsak a fentebb leírtak miatt, hanem azért is, mert gyakran viszont a csapadék nagy mennyiségben akkor hullik le, amikor a tojások még nem keltek ki, ezért azok könnyen víz alá kerülhetnek. De ugyanennyire veszélyes az is, amikor a néhány napos fiókákat folyamatosan áztatja az eső, miközben nem tudnak megfelelő táplálékhoz jutni.

Mindezek miatt egyre gyakoribb jelenség az, hogy az egyes párok sem a költés, sem a pótköltés során nem tudnak egyetlen fiókát sem felnevelni. Ez pedig megpecsételi a Közép-Európában fészkelő állományt, amelyik nagy valószínűséggel nem töltődik fel a vonulás során nagy számban átvonuló példányokból.

Természetvédelmi kezelés:

A póling fészkelőhelyeken legalább néhány hektáros foltokban magasabb vegetációt kell tartani, amelyben elrejthetik tojásaikat, illetve fiókáikat. Ezt a gyakorlatban úgy lehet biztosítani, hogy a sarjú legeltetésből foltokat kihagyunk, illetve ugyanezt tesszük a kora tavaszi legeltetésnél is. Ezeket azonban a gyakorlatban nem könnyű megvalósítani, mert a legelő állatok szétterülve rágják le a füvet. Egy-egy foltot csak akkor lehet kihagyni, ha azt villanypásztorral körbekerítjük. Ezzel az eljárással fészkelésre alkalmas területet alakíthatunk ki. A szőrmés ragadozóktól ilyen módon védett területnek azonban célszerű legalább egy hektárt, vagy annál nagyobbat villanypásztorral körbekerítenünk. A fészekre visszatérő madár ugyanis attól messzebb száll le, majd az utolsó 50 vagy akár 100 métert már a növényzet takarásában gyalog, lelapulva teszi meg. Arra vonatkozóan azonban nincs tapasztaltunk, hogy a villanypásztor alsó zsinórja alatt félelem nélkül átbújnak-e a madarak, ezért érdemes azt magasabbra állítani, ami a rókának, sakálnak már akadály, de a póling még átfér alatta.

A tojásrakás fő ideje áprilisra esik. A májusi fészekaljak esetében valószínű, hogy azok többsége pótköltés, de olyan területen, ahol a magas vízállás miatt csak később tudnak fészkelni, májusban is előfordulhatnak még első költésből származó fészekaljak.

A pólingok által fészkelésre használt területen a kaszálás időpontját a fészkeléshez, illetve a fiókák röpképessé válásához kell igazítani. Ha a fióka már nagyobb, de még nem röpképes, akkor kiszorító kaszálást alkalmazva a szomszédos, kaszálásból kimaradó, táblákba lehet terelni a szülőket és a fiókáikat. Ilyen esetben azonban csak akkor lehet megkezdeni a kaszálást, ha megbizonyosodtunk arról, hogy a madarak nem tértek vissza a kaszálandó területre. Ha azonban a területet körbe kaszáljuk és az egyre kisebb foltba szorítjuk a madarakat, akkor a fiókát bizonyosan elpusztítjuk.

Ha viszontkellően nagy kiterjedésű a pólingok által fészkelésre használt terület, akkor néhány hektár kaszálásból történő kihagyásával is biztosítani tudjuk a költés sikerét.
A nedves réteken fészkelő párok esetében gazdasági érdekből sem szabad elvezetni a tavaszi vizeket. Ezek meghagyása jobb életfeltételeket biztosít valamennyi földön fészkelő parti madárnak – bíbic, piroslábú cankó, nagy goda, sárszalonka – miközben nagyobb fűhozamot is keletkeztet.

A nagy pólingok által használt fészkelőterületek környékén a dolmányos varjú, a vörös róka és az aranysakál távoltartásáról, gyérítéséről gondoskodni kell, mert e nélkül nagyon kicsi az esélye annak, hogy a fióka eléri a röpképességet. A szaporodási siker elmaradása pedig lassan oda vezet, hogy végérvényesen eltűnik gyepterületeinkről ez a különleges megjelenésű és hangú madarunk.