(Bombina bombina)
Mivel szinte mindig iszapos helyen tartózkodik, ilyen tiszta vízben csak ritkán tudjuk megfigyelni a vöröshasú unkát. F: Haraszthy László
Magyarországon szinte mindenütt találkozhatunk vöröshasú unkával, leggyakrabban azonban elsődlegesen a sík vidékeken él. Dombvidékeinek és a középhegységeink lábánál is rendszeres, a hegyekben is élnek kisebb foltokban elszigetelt állományai, melyek gyakran a sárgahasú unkával képzett hibrid példányokból állhatnak.
Az alföldi folyók hullámterének, a mocsaraknak, lápréteknek, szikes legelők kisebb nagyobb vízfoltjainak éppen úgy jellegzetes faja, mint a mezőgazdasági területeken kialakuló belvizeknek, vagy a nagyobb – dús növényzetű – tavak szélső zónájának. Elsősorban a sekélyebb vizeket kedveli, de a legfontosabb szempont számára a lehetőleg dús növényzet. Sokszor viszont egészen kis vizekben, tócsákban is találkozhatunk vele. A vízjárta, kisebb nagyobb vizes foltokkal tarkított legelők jellegzetes állatfaja. Életmódja a vízhez kötött, szaporodása is ott történik. Más békafajainkkal ellentétben a szaporodási időszak után sem hagyja el a vizet. Télen fagymentes helyekre húzódik és ott vészeli át a hideg időszakot. Ezek általában földi lyukak, gyökerek alatti üregek, letaposott növényzet alatti mélyedések stb. lehetnek.
A vízben tartózkodó példányt, ha megzavarják, lebukik a víz alá és az iszapba bújva próbál elrejtőzni, amiben segítségére van az iszappal közel azonos színű barnás felső teste. Az alsó teste viszont sötét kékesfekete, vöröses foltozással. Ez a vörös szín jelzi esetleges támadóinak, hogy mérgező váladékot termel. A szárazföldön ennek a vöröses alsó testnek a mutatásával védekezik olyan módon, hogy a hátára fordul, gerincét megfeszíti, mellső lábait tenyerével felfelé fordítva a fejéhez szorítja, a hátsókat pedig a hátára kulcsolja. Az unkák bőre erős méreganyagot termel, ezért nem tanácsos azokat kézbe venni, de ha erre valamiért mégis szükség van, utána alaposan kezet kell mosni.
Jellegzetes unk-unk hangja messzire elhallatszó kedves színfoltja a tavaszi, nyári időszaknak. A legtöbb esetben azonban csak a hangja alapján veszünk tudomást jelenlétéről, meglátni ritkábban sikerül. A nászidőszakban a hímek elsősorban éjszaka hangosak, de rendszeresen szólnak nappal is.
Veszélyeztető tényezők:
A vöröshasú unka esetében is elmondható, hogy számára a legnagyobb veszélyt az élőhelyeinek megszűnése jelenti. Ez manapság, amikor a klímaváltozás hatására egyre több vizes élőhely szárad ki, vagy az évnek csak nagyon rövid időszakában van megfelelő vízellátása. A szaporodáshoz szükséges időszaknál rövidebb ideig tartó vízborítás, inkább ökológia csapda, mint valós lehetőség az utódok számára. A kiszáradó legelőkön, de akár a szántóföldeken is, a visszamaradó kis – gyakran alig egy asztalnyi, vagy még annál is kisebb – vízfoltokban próbálják átvészelni a kritikus időszakot. Ezek a kis foltok legtöbbször a földutakon keletkező tócsák, amelyekben az azokon áthaladó nagyobb járművek miatt nincsenek biztonságban. Ugyancsak probléma lehet számukra z is, ha a kis – szaporodásra is alkalmas – vízfoltokba a mezőgazdasági terülteken alkalmazott növényvédőszerek beszivárognak, mérgezik az ebihalakat, vagy akár a felnőtt állatokat is.
A felnőtt unkák az aszályos időszakot viszonylag jól viselik, a gyökerek közé bújva, vagy a nagyobb talajrepedésekben 10-30 cm-re lemászva vészelik át a kritikus időszakot.
Bár szerencsére Magyarországon az unkákat érdemben még nem károsítja a kétéltűeket világszerte súlyosan pusztító, kitridiomikózis nevű betegség, amit egy kizárólag a kétéltűeken előforduló rajzóspórás gomba okoz. A bőrükre telepedő a kitridion gomba, tömegesen pusztítja a békeféléket és már közel 100 végleges kipusztulását okozta. Erről bővebbe információs itt található: www.mme.hu/khvsz/kitridiomikozis
Természetvédelmi kezelés:
Az ismert élőhelyein gondoskodni kell a vizek valamilyen mértékű visszatartásáról. Amennyiben legelőinken rendszeresen kialakulnak kisebb nagyobb vizes foltok, azokat érdemes megőrizni, nemcsak az unkák, hanem legelő állataink érdekében is. Nagyon fontos azonban arra is figyelemmel lenni, hogy az unkák a sokféle kisebb nagyobb vízfoltokat, tócsákat stb. kedvelik, ezért egy nagy – összefüggő – vízfolt kevésbé vagy akár egyáltalán nem alkalmas számukra. Ha van lehetőség a vizek részbeni visszatartására, azt úgy kell megvalósítani, hogy lehetőleg annak legyen kifutó, növényes partja. A vöröshasú unkák ugyanis a legjobban a sekély vizekben érzik magukat. A párzási, peterakási időszakuk március végén kezdődhet. Az ebihalak 14-18 nap alatt kelnek ki a petékből, majd azok átalakulásához további 2-2,5 hónap szükséges. Szaporodásuk csak akkor lehet sikeres, ha augusztus elejéig nem száradnak ki a vizek. Ellenkező esetben a márciusi, de különösen az április fő szaporodási időszakban lerakott peték a vizek elvezetése, vagy azok kiszáradása miatt nem tudnak kikelni, vagy az ebihalakkal együtt kiszáradnak az élőhelyek, akkor az egész éves szaporulatuk kieshet.
Szaporodó helyeire halakat betelepíteni tilos, azok ugyanis a petéket és vagy az ebihalakat elfogyasztják!
Ha egykori alkalmas élőhelyei tönkrementek, kiszáradtak, akkor kisebb nagyobb léptékű vizes élőhelyrekonstrukció megvalósításával lehet számukra – és nagyon sok további vízhez kötődő fajnak is – élőhelyet teremteni. Vizes élőhelyrekonstrukciókkal kapcsolatban hasznos információt talál ezen a honlapon is. Ha szaktanácsra, konzultációra van szüksége, szakembereink állnak rendelkezésére, elérhetőségük szintén megtalálható ezen a honlapon.
Vöröshasú unka képgaléria
Amennyiben kérdése lenne programunkkal kapcsolatban, kérJük kapcsolati ürlapunkon írjon nekünk. Kollégáink hamarosan válaszolnak Önnek.