Pulsatilla grandis
Leánykökörcsin. F: Haraszthy László
Leánykökörcsin. F: Haraszthy László
A száraz legelők egyik elsőnek virító tavaszi növénye, amelyet liláskék sziromlevelei és sárga porzói minden más virágos növénytől megkülönböztetik. Néha már február utolsó napjaiban megkezdődik virágzása, amelynek fő ideje azonban március második és április első felében van, de elhúzódhat május el feléig is. Magtermése júniusra érik be.

Elsősorban a Dunántúli- és az Északi középhegység, illetve a Mecsek napsütötte, déli oldalain fordul elő, amelyek gyorsan képesek felmelegedni. Síkvidékeinken csak néhány helyen és csak kisebb állományai tenyésznek. Utóbbi helyen, a löszgyepeken és a legelőkön fordul elő.

 

Nagy területen előforduló, stabil állományokkal rendelkező faj, de a kisebb foltokra zsugorodott populációk veszélyeztetettek.

Számos további növényfajunkkal együtt a leánykökörcsint sem a kora tavaszi legeltetés, hanem a területhasználat teljes elmaradása veszélyezteti. Ez a leánykökörcsin esetében fokozott problémát jelent. Termőhelyei szinte kizárólag juhokkal legeltethetők, miközben azok számára a kökörcsin élőhelyeknél kedvezőbb adottságú legelő is rendelkezésre állnak, ezért hasznosításuk elmaradása csak nagyon nehezen visszafordítható folyamat. A használaton kívülre került legelők cserjésedése, illetve az agresszíven terjeszkedő özönnövények, mint a fehér akác, a bálványfa, vagy a magas aranyvessző elfoglalják élőhelyét, megszüntetik életfeltételeit. Az ilyen helyeken az állományok sorsa megpecsételődik. Természetesen vannak olyan felhagyott legelők is, amelyeket az özönfajok nem árasztottak el, viszont a legeltetés hiánya miatt a több éves fűavar vastag réteget képez, amelyik gátolja a magok talajra jutását, csírázását és így lassan ez az állomány leromlásához, végső soron eltűnéséhez vezethet. Ez a probléma a felgyülemlett avar égetésével könnyen kezelhetői, azonban ez a tevékenység egyrészt engedély köteles, másrészt Magyarországon a természetvédelmi kezelés eszköztárából szinte hiányzik, ezért nem nézik jó szemmel. Termőhelyeinek kora tavaszi égetése azonban tilos, mert ilyenkor a földből már kibújt hajtásait súlyosan károsíthatja tűz. Az égetés legmegfelelőbb időszaka az amikor a talaj fagyott állapotban van, de akár már nyár végén ősszel is lehet alkalmazni a kezelésnek ezt a módját. Veszélyeztető tényező az állattartás felhagyása után az erdő, illetve karácsonyfa ültetvény telepítés az élőhelyein.

Ha a termőhelyét kaszálják, akkor a fűavar nem tud kialakulni, ugyanakkor ez a tevékenység nem károsítja a leánykökörcsint. Ha nagyon nagy foltokban van jelen a területen, akkor azt érdemes mozaikosan kaszálni és nagyobb foltokat egy-egy évben kihagyni a hasznosításból.

Legelő állatok nem fogyasztják, mert mérgező.

A leánykökörcsin tehát ismét egy jó példa arra, hogy a legelők kaszálók hasznosítása és a természeti értékek megőrzése egymástól elválaszthatatlan.

Leánykökörcsin képgaléria

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Search in posts
Search in pages
Filter by Categories
Aggófű (Senecio)
Angyalgyökér (Angelica)
Aranka (Cuscuta)
Aranyvessző (Solidago)
Árvácska (Viola)
Atracél (Anchusa)
Bábakalács (Carlina)
Bakfű (Betonica)
Bakszakál (Tragopogon)
Ballagófű (Salsola)
Báránypirosító (Alkanna)
Békakorsó (Sium)
Békalen (Linum)
Békaszittyó (Juncus)
Betyárkóró (Conyza)
Boglárka (Ranunculus)
Bojtorján (Arctium)
Bolhafű (Pulicaria)
Borbálafű (Barbarea)
Borjúpázsit (Anthoxanthum)
Buzér (Rubia)
Cickafark (Achillea)
Csabaíre (Sanguisorba)
Csalán (Urtica)
Csikorgófű (Gratiola)
Csillagpázsit (Cynodon)
Csucsor (Solanum)
Csukóka (Scutellaria)
Ebnyelvűfű (Cynoglossum)
Együttműködő partnerek
Ezerjófű (Centaurium)
Farkasfog (Bidens)
Fátyolvirág (Gypsophila)
Földitömjén (Pimpinella)
Fűszerkömény (Carum)
Füzény (Lythrum)
Füzike (Epilobium)
Galaj (Galium)
Galambbegy (Valerianella)
Gamandor (Teucrium)
Gémorr (Erodium)
Gólyaorr (Geranium)
Görögszéna (Trigonella)
Gyékény (Typha)
Gyíkfű (Prunella)
Gyöngyajak (Leonurus)
Gyöngyike (Muscari)
Gyöngyköles (Buglossoides)
Gyújtoványfű (Linaria)
Habszegfű (Silene)
Here (Trifolium)
Hídőr (Alisma)
Hölgymál (Hieracium)
Iglice (Ononis)
Ínfű (Ajuga)
Iszapgyopár (Gnaphalium)
Kakascímer (Rhinanthus)
Kakukkfű (Thymus)
Kakukktorma (Cardamine)
Katáng (Cichorium)
Kecskeruta (Galega)
Kender (Cannabis)
Kenderkefű (Galeopsis)
Keserűfű (Persicaria
Kígyószisz (Echium)
Kocsord (Peucedanum)
Kökörcsin (Pulsatilla)
Koldustetű (Lappula)
Kosbor (Orchis)
Küllőrojt (Erigeron)
Legelő állataink
Legelőink gyógynövényei
Legelőink védett állatai
Legelők özönnövényei
Legelők védett növényei
Legeltetési módszerek
Legeltetési tapasztalatok
Legyezőfű (Filipendula)
Lizinka (Lisimachia)
Lórom
lósóska
Macskagyökér (Valeriana)
Macskamenta (Nepeta)
Macskatalp (Antennaria)
Mácsonya (Dipsacus)
Mályva (Malva)
Margitvirág (Leucanthemum)
Martilapu (Tussilago)
Medvetalp (Heracleum)
Menta (Mentha)
Murok (Daucus)
Nád (Phragmites)
Nadálytő (Symphytum)
Nefelejcs (Myosotys)
Nyílfű (Sagittaria)
Nyúlárnyék /spárga/ (Asparagus)
Nyúlszapuka (Anthyllis)
Ökörfarkkóró (Verbascum)
Orbáncfű (Hypericum)
Ördögharaptafű (Succisa)
Ördögszem (Scabiosa)
Örménygyökér (Inula)
Pacsirtafű (Polygala)
Palástfű (Alchemilla)
Párlófű (Agrimonia)
Pasztinák (Pastinaca)
Pásztortáska (Capsella)
Pemetefű (Marrubium)
Peremizs (Inula)
Pimpó (Potentilla)
Pipacs (Papaver)
Pipitér (Anthemis)
Pitypang (Taraxacum)
Polygonum)
Porcika (Herniaria)
Pozdor (Scorzonera)
Repcsény (Erysimum)
Retek (Raphanus)
Rezeda (Reseda)
Sármányvirág (Sideritis)
Sédkender (Eupatorium)
Somkóró (Melilotus)
sóska (Rumex)
Sövényszulák (Calystegia)
Szalmagyopár (Helichrisum)
Szappanfű (Saponaria)
Szarkaláb (Consolida)
Szarumák (Glaucinum)
Szarvaskerep (Lotus)
Százszorszép (Bellis)
Szegfű (Dianthus)
Székfű (Matricaria)
Szemvidító (Euphrasia)
Szerbtövis (Xanthium)
Szulák (Convolvulus)
Szurokfű (Origanum)
Tarackbúza (Elymus)
Tikszem (Anagallis)
Tisztesfű (Stachys)
Tőzegboglár (Parnassia)
Tyúkhúr (Stellaria)
Üröm (Artemisia)
Útifű (Plantago)
Varfű (Knautia)
Varjúháj (Sedum)
Varjúmák (Hibiscus)
Vérfű (Sanguisorba)
Vérontófű (Potentilla)
Vizes élőhelyrekonstrukciók
Ziliz (Althea)
Zsálya (Salvia)
Zsázsa (Lepidium)
Zsoltina (Serratula)
Zsombor (Sisymbrium)
Zsurló (Equisetum)

Amennyiben kérdése lenne programunkkal kapcsolatban, kérJük kapcsolati ürlapunkon írjon nekünk. Kollégáink hamarosan válaszolnak Önnek.

KAPCSOLAT
KAPCSOLAT