Közönséges selyemkóró - Gyepgazdálkodás

(Asclepias syriaca)

Homokos talajon korlátlanul képes szaporodni…… F: Haraszthy László

Észak-Amerikából származó faj, amely Magyarországon ma már szinte mindenütt megtalálható. Már az 1730-as években is megfigyelték nálunk, de csak a 19. század közepétől tekinthető meghonosodott növénynek. Kezdetben ipari felhasználhatóságát is vélelmezték, ezért telepítették is. Elsősorban a laza szerkezetű homoktalajokon érzi jól magát, de manapság már bárhol, akár gabonatáblák közepén is találkozhatunk vele. Rendkívül jó terjedési képességének köszönhetően egy 2002 –es felmérés során már 200 000 hektár, az ország területének több mint 2%-a volt fertőzött vele, terjedése azóta is, megállíthatatlannak tűnik. Virágzata feltűnő, ezért a rovarok kifejezetten kedvelik. Jó mézelő növény.

Elsősorban a nyílt, árnyékmentes területeket kedveli, mint a homoki legelők, homokra telepített faültetvények – akác, fekete fenyő, nyárasok – szélében, vagy a még fiatal állományokban a sorok között tömegesen jelenik meg.

Magról és tarackszerű gyökereiről is nagyon gyorsan szaporodik. Egy-egy termésében 150-200 mag található, amelyek a szél útján nagyobb távolságra is képesek eljutni.
Az elvágott szárból fehér tejnedvet bocsát ki.

Jó mézelő növény, ezért terjedésében időnként egyes méhészek is segítik

Veszélyek

A közönséges selyemkóró száraz területeken nagyon gyorsan képes szétterjedni. Elsősorban az olyan területeken okoz különösen nagy problémát, amelyek hasznosítása már évtizedek óta fokozatosan elmarad, azok gyenge termőképessége miatt. A Duna-Tisza közi tanyavilágban, ahol az épületeket ma inkább hétvégi házaknak használják, a megszűnt legeltetés miatt hatalmas területeket foglalt el.

A legelő állatok nem fogyasztják, ezért ha valahová bekerül, akkor még ott sem könnyű az ellene történő védekezés, ahol legeltetnek. Gyors terjeszkedés miatt egyre nagyobb területünket képes elfoglalni, miközben annak hasznosítása lehetetlenné válik. Sűrű állományai közé az állatok nem mennek be, azok között a természetes növényzet visszaszorul, illetve elpusztul.
Méztermelésen kívül, semmire sem használható.

Állományainak felszámolása, területkezelés

Legeredményesebben akkor tudunk ellene védekezni, ha az első megtelepedő töveket likvidáljuk. A kihúzgált növények földbe szakad gyökereiről azonban továbbra is életképes marad és újra kihajt.

A védekezés másik nagyon fontos eleme, hogy semmiképpen se engedjük meg, hogy termést érleljen. Ezt a legbiztosabban úgy tudjuk elérni, ha – legkésőbb bimbós állapotban, azaz még a virágzás előtt – a területet lekaszáljuk. Nem célszerű nagyon mélyen elvágni a szárakat, mert így a felsarjadó újabb „generáció” lekaszálása nehézkesebbé válik. Ha bimbós állapotban vagy azt megelőzően kaszáljuk le, akkor az ismételt sarjadása során ugyanabban az évben már jó eséllyel nem tud eljutni a virágzásig. Ha ennek veszélye fennáll, akkor, ismételten – még bimbós, vagy azt megelőző fázisban – le kell kaszálni. Az ilyen tövek a következő évben már alig térnek magukhoz, de semmiképpen ne gondoljuk, hogy azok el is pusztulnak. Akár néhány év is eltehet, mire sikerül kifárasztani a folyamatos kaszálással. Érdemes megpróbálkozni a fertőzött terület leégetésével is. Ezt is mindenképpen még a magszórás előtt kell megvalósítani.

Ismertek biológiai védekezési módok is, – levéltetvekkel, illetve bodobáccsal rágatják – de ezek hatékonysága ma még messze elmarad a kívánatostól.