« Vissza
A tüzek hatásainak hazai és nemzetközi áttekintéseA tüzek hatásainak vizsgálata síkvidéki száraz és síkvidéki nedves gyepterületeken A tüzek hatásainak vizsgálata dombvidéki gyepterületeken A nappali lepke felmérés eredményei Értékelés és természetvédelmi kezelési javaslatokTűzvédelmi szabályokÖsszefoglalás

A tüzek hatásainak vizsgálata dombvidéki gyepterületeken

 

A tűzesetek napjainkban tapasztalt gyakorisága mellett a növényborítás nélkül maradt meredek felszíneken megnő a talaj lepusztulása, és a kutatási eredmények szerint hosszútávon megnő a talajok tápanyagvesztesége is. A növényborítás nélkül maradt sötét felszín napsütés hatására sokkal jobban felmelegszik és hamarabb kiszárad. Jelentősen átalakulhat a vegetáció összetétele is, mely gyakran gyomfajok megjelenésével jár. A törzsek és a lombkorona gyulladását okozó erdőtüzek a fák pusztulása miatt minden esetben óriási károkat eredményeznek. A fenyőfélékre jellemző hogy magas illóolaj és gyantatartalmuk miatt igen könnyen meggyulladnak, gyorsan égnek és még gyorsabban terjesztik, viszik a tüzet. Eltérően a lombos fafajok nedvességtartalmától, a fenyőé nem párolog el, hanem a tűz hatására tágul, feszíti a kambium a kéreg szövetét. A kéreg megrepedezik, és az ezáltal létrejövő forró gyantafolyás erősen táplálja az égést, hőséget fokozó hatása előidézi a fa gyors elégését és azonnali pusztulását.

A lombos fákból álló erdőkben nagyobb hőséget bír el a kambium és a kéregszövet, ezért ezekkel a fákkal borított erdőkben a tűz terjedése is lassabb, valamint az oltás is könnyebb. Nagy gondot jelent a tűz megfékezése szempontjából a föld alatti tőzegtüzek kialakulása, mert ezek az oltás során folyamatosan fel-fel lángolhatnak a levegő mozgásának és az izzást segítő folyamatok közrejátszásának segítségével. Ezekben az esetekben az oltott vonalon többször vissza kell menniük a tűzoltást végzőknek és ellenőrizni a lehetséges újbóli gyulladásokat, ami többször napokig is eltarthat. Az aljnövényzet égésekor a tűz terjedési sebessége minden irányban más és más lehet. Függ az éghető anyagok, növényzet nedvességtartalmától, elhelyezkedésétől, de legfőképpen a szél erejétől és irányától. Az avar- és parlagtűz normál körülmények között általában, percenként 15-25 négyzetméter területre terjed át.

Az ismétlődő tüzek a rovarvilágra egyértelműen károsak. A károk mértéke azonban nagyban függ attól, hogy milyen időszakban, és milyen növénytársulásban történnek a tüzek. Legkisebb károkat természetesen a télvégi, rövidfüvű gyepekben bekövetkező tüzek okozzák. Ekkor a talaj még hideg, a kevés szerves anyag égéséből pedig kevés hőmennyiség keletkezik. A felfelé szálló hő és a lángok azonban ekkor is millió számra pusztítják el a lágyszárúakban áttelelt lárvákat (pl. cincérek, szitkárok, légyfélék). Továbbá negatívan érintettek a lágyszárúakon telelő rovartojások, pl. a védett imádkozó sáska (Mantis religiosa) petetokjai. Sok nappali lepke bábja is ezekre a növényekre tapad, melyek szintén nagy számban válnak a tűz martalékává. A gyújtogatások hatására pusztult ki nagy valószínűség szerint az országból csaknem mindenhonnan a csonkaszárnyú medvelepke (Ocnogyna parasita), melynek röpképtelen nőstényei március végén jönnek elő, ill. a díszes medvelepke (Arctia festiva), amelynek áttelelt hernyói ugyancsak ekkor jönnek elő. A gyepekben előforduló korai tüzeket a talajban áttelelt lárvák, bábok nagyobb része túléli, de szerencsés esetben a talaj felszínén gyorsan végigfutó lángoknak is lehetnek túlélői. Magasfüvű gyeptársulásokban és cserjésekben sokkal nagyobb a kártétel, hiszen nagyobbak a lángok és a keletkező hőmennyiség is. Egy áprilisi, már mozgalmas rovarélet során egy ilyen élőhelyen bekövetkező tűz hatására sok-sok millió rovar ég el. A keletkező nagy hőmennyiség miatt a talajban csak a 2 –3 cm-nél mélyebben lévő fejlődési alakok a túlélők, a talaj színén és a növényzeten élők közül minden elpusztul. Nagy veszélyt jelent ez például a védett, vörös könyves farkasalma lepke (Zerynthia polyxena) bábjaira, a magyar téliaraszoló (Erannis ankeraria) szárnyatlan nőstényeire, de a kardos lepkének (Iphiclides podalirius) a bokrok magasabb ágaira szövedékkel rögzített bábjaira is. A kökénybokrok tövénél a növényzeten, vagy az alsó ágakon áttelelt éjjelei kispávaszem (Eudia pavonia) gubói elég szilárdak, így többnyire nem égnek el teljesen. Bennük a bábok azonban már egy kisebb megperzselődéstől is elpusztulnak.

Az erdőtüzek általában a legkárosabbak, mivel a területen nagyon gazdag az erdei rovarvilág. Itt van a legtöbb szerves anyag, így itt a legnagyobb a hőhatás mértéke. Egy erdőtűz során az avarban, a lágyszárúakon és a fák törzsén élő rovarok mind elpusztulnak, sőt, ha nagyon átmelegszik a fák kérge, akkor a kéreg alatt élő cincérlárvák is. Gyakran előfordul, hogy a fák törzsei is kiégnek, akkor a fatestben élő rovarok és lárváik (pl. cincérek, szarvasbogarak és egyéb lemezescsápú bogarak) is megsemmisülnek. A nagy hőhatás miatt a talaj mikrofaunája (pl. a páncélosatkák) is elpusztul, sőt akár a humusz is kiéghet. A tűz különösen káros akkor, ha intenzív vegetációs időszak alatt, pl. késő tavasszal vagy nyáron következik be.

Ekkorra a talajban áttelelt fejlődési alakok nagyobb része már előbújt, a peték és bábok zöme is kikelt. Az erdőkben a gerinces állatokra is negatív hatással lehetnek az égetések: különösen a békák, a gyíkok és a kígyók esnek gyakran áldozatul. A madarak elrepülnek a lángok elől, fészkeik, tojásaik és fiókáik azonban költési időszakban elpusztulnak.

A kiégett területek regenerációja attól függ, hogy a tűz milyen növénytársulásban és mikor következett be. Leggyorsabb természetesen a gyepek esetében, erdőknél az ismétlődő tüzek miatt nem is tud felújulni, így az erdős, bokros területek csökkenése miatt nagyon sok faj veszíti el élőhelyét.

A tüzek a növényzethez hasonlóan, az állatvilágot is átalakítják. A sziklagyepekben, sztyepplejtőkön rendszeresen ismétlődő tüzek hatására a bogarak, az egyenesszárnyúak (szöcskék, sáskák) és a legtöbb kétszikű növényhez kötődő rovarfaj eltűnik. Számos gerinces faj is jelentősen visszaszorul, vagy akár ki is pusztul a területről. Ugyanakkor néhány ritkább, xerotherm bagolylepke faj (pl. Dichagyris nigrescens, D. forcipula, Euxoa– és Agrotis-fajok) amelyek lárvái egyszikűek gyökerében fejlődnek, igen nagy egyedszámban léphetnek fel.