Jedlik nyos ProgramA gyepgazdlkods trtneti ttekintseA gyepgazdlkods eszkzei, gpeiAgresszv gyomKaszlsNemkvnatos tzParlagterlet
GalriaFrum
FELHASZNLKNAK

Email:
Jelsz:
Regisztrci »

A gyepgazdálkodás történeti áttekintése

 

Mivel a hazai nyílt térségeken található élhelyeket évezredek óta a vadon él majd az ember által háziasított fev állatok legelték, ezért a természetes növény és állatvilág élettevékenysége is alkalmazkodott ennek ritmusához. Ezen élhelyek természetes szukcessziós változásai során -kevés kivételtl eltekintve- viszonylag gyors a szervesanyag felhalmozódás és az ebbl adódó élhelyátalakulás, így fenntartásukhoz az aktív természetvédelmi kezelés részeként végzett hagyományos gazdálkodás folytatására van szükség modern eszközökkel.

Optimális állapotban a képzdött szervesanyag mennyisége megfelel a legel állatok igényeinek, mindig marad egy kevés, mely biztosítja a folyamatos táplálékot és búvóhelyet, és lehetvé teszi a gyepek folyamatos megújulását is. Természetes körülmények között azonban ez a legritkábban történik így és csak rövid idszakra korlátozódik.

A nyílt élhelyek energiafolyamatainak természetes ritmusát alapveten három tényez (napfény, széndioxid és a víz) és három f folyamat (legel állatok létszáma, szerves anyagok egyéb hasznosítása, tüzek) határozza meg. Ezek a ciklikusan ismétld és egymást kiegészít folyamatok, tevékenységek igazodnak a vízjáráshoz és a szervesanyag felhalmozódás ritmusához.

Korábban a képzdött szervesanyagot évszázadokon keresztül a vadon él, majd a háziasított fev állatok hasznosították. E folyamatban fontos szerepet játszott az égetés is, mely során az elöregedett, avarosodott f égetésével nyertek eldeink friss sarjadó zöldfelületeket, valamint a tzzel tartották távol a ragadozókat s közben megszüntették búvó és szaporodóhelyeiket is. A harmadik szervesanyagot csökkent tevékenység, mely segített nyíltan tartani e füves élhelyeket a gyjtögetés volt mellyel csökkentették az itt képzd biomassza tömegét, megakadályozva beerdsödést, s lassítva a természetes szukcessziót. Tulajdonképpen korábban ez csak igen külterjes formában valósult meg, mikor egy- egy magasabb, „hátasabb” helyen, a telelés helyszínének közelében összegyjtötték a környékrl könnyen betakarítható takarmányt, s az építkezéshez, a mindennapi élethez szükséges növényzetet. Késbb a mezgazdasági tevékenység belterjesebbé válásával, az istállózó állattartással egyre energiaigényesebb módok kerültek eltérbe a gyjtöget tevékenység továbbfejlesztéseként.

A régi paraszti gazdaságokban, de a nagybirtokon is az egész gyjtögetés, betakarítás munkafolyamata egészen a közelmúltig, az emberi és állati munkaerre alapult, hiszen ez biztosította a gazdaságok energiaigényét is, hiszen a lekaszált f képezte a vonóert képvisel állatok takarmányát.

Nagyobb területek kaszálása akár több mint egy hónapig is eltartott. Ez a lassú, lépésrl lépésre haladó betakarítás sokszor igen elnyösen hatott az élvilágra, ugyanis a kaszálókon mozaikosság alakult ki, és a különböz ffajoknak maradt idejük a magérlelésre. Mivel lassan történt minden az állatoknak volt idejük a menekülésre érvényesült a „jut is, marad is” elv. Az újabb energiahordozók megjelenésével a mezgazdaság gépesítése azonban teljesen átalakította ezt a hagyományos gyakorlatot. A kaszálás idpontját a mai mezgazdasági gyakorlatban már az idjárás és a domináns ffajok fejlettségi állapota mellett, az aktuális mezgazdasági munkacsúcsok összehangolásának munkaszervezési kényszerei határozzák meg. A munkagépek erejük és gyorsaságuk révén azonban a kaszálók struktúráját igen drasztikusan megváltoztatták. Az egyszerre, rövid id alatt nagy területen eltávolított vegetáció a mozaikosság csökkenése mellett, idvel megváltoztatta (beszkítette) a kaszálók fajösszetételét is. Hazánkban általában évente egyszer, ritkábban kétszer (június elején, valamint augusztus közepén) kaszáltak.

A rendszerváltást követ gazdasági és társadalmi átalakulás miatt lecsökkent a legel állatállomány, s a legeltetés, a kaszálás elmaradása miatt a gyepterületek természetes élvilágának átalakulása csak fokozódott, s ezt a hatást a közelmúlt gyorsan változó és kiszámíthatatlan támogatási formái sem voltak képesek mérsékelni. A lecsökkent állatlétszám mellett pillanatnyilag sokhelyütt az is eredmény, ha valamilyen kezelés történik egy-egy gyepterületen, hiszen a kevés állat nemcsak a legelk karbantartásához kevés, hanem a kaszálókon megtermett szénát sem képes elfogyasztani. Ebbl adódóan a megtermelt, megtermett takarmányoknak nincs értéke, s egy több évszázados energiamérleg és gazdasági egyensúly felbomlásának vagyunk tanúi, s ezért látjuk sokhelyütt a kezeletlen gyepek sokaságát, mely nemcsak gazdasági, hanem természetvédelmi szempontból is jelents értékvesztéssel jár.

A gyepek e megváltozott viszonyok között történ hasznosításához a 3.évezredben gyökeresen új fogalmakat kell megismernünk, s egy többszempontú számvetést kell készítenünk ahhoz, hogy a területünket természeti és gazdasági optimumának megfelelen kezelhessük. Elször ismerkedjünk meg a természetkímél gyepgazdálkodás fogalmával.

A természetkímél gyepgazdálkodás a gyep földrajzi elhelyezkedésével (klímazonális), szukcessziós (társulásfejldési) állapotával, természetvédelmi valamint gazdálkodási céljaival összhangban álló, legmagasabb biodiverzitást biztosító, tudományos kutatásokon, tájtörténeti tapasztalatokon alapuló tevékenységek összessége, melyek a gyep hosszú távú megrzését, fenntartását és hasznosítását szolgálják. E tevékenységbe sorolható a legeltetés, legeltrágya kezelés, kaszálás, szárzúzás, cserjeirtás és indokolt esetben az égetés is, valamint ezek hatásainak megfigyelése, vizsgálata, monitoringja. (VISZLÓ L.)

Könyvünk keretei között a kutatási id rövidsége miatt a legelés hatásainak vizsgálatára nem térünk ki, ugyanakkor azt kijelenthetjük, hogy a gyepek kezeléséhez legszélesebb lehetségeket az a gazdálkodó tudja alkalmazni, aki állatállománnyal rendelkezik. Terveink szerint a legeltetéssel kapcsolatos hasonló alaposságú kutatási tevékenységet kezdünk el és annak tapasztalatait könyvünk második köteteként adjuk közre.

A nyílt területek természetes kezelésének három f csoportját és azok hatásait az alábbiakban foglalhatjuk össze.

A legelés során optimális állapotban a legel növényfajai közötti szelektálás történik, melyet a gyep elhelyezkedése, állapota az évszakok váltakozása valamint a legel állatok faja kora, egyéni igényei együttesen alakítanak és határoznak meg, kialakítva ezzel a legel növény és az ebbl következ állatvilágának fajösszetételét is. E nyílt élhelyek fajösszetétele sem állandó, hanem egy folyamatosan változó állapot. Így a legeltetés során erdgazdálkodási példával élve folyamatos borítást biztosító kezelés történik a különböz növényfajok közötti szelekcióval.

A kaszálás egyszeri és válogatás nélküli beavatkozás mely nem szelektál, hanem mindent egyidejleg levág erdészeti példával élve hasonló ez, mint egy rövid idej tarvágás, ahol területi szelekció érvényesül. Egyik területen semmi a másikon minden megmarad (pl: kihagyott területek, búvósávok). A hasonlóság azonban nagyon elvonatkozatott, hiszen a pázsitfüvek évenkénti megújulásához szükséges az avarosodott növényi részek eltnése, a záró társulásnak tekinthet erdben pedig nem. Természetesen itt is azon fajok kerülnek kedvez helyzetbe, amelyek e kezelési tevékenységhez legjobban tudnak alkalmazkodni.

Az égetés is szelektálja bizonyos szempontok szerint az élvilágot. E szempontból idpontja, idtartama, a felhalmozódott szerves anyag mennyisége, a növénytársulás mind-mind meghatározó jelentség. A tél végi gyors, rövid ideig tartó égetés ugyan rövid idre szinte teljesen eltünteti az egész területrl a takarást, de bizonyos fajok számára pont ez a feltárt szerves anyag – a szénciklus felgyorsulása- és nyílt helyzet teszi alkalmassá egy idre a terület meghódítását. A hosszú ideig tartó nagy tz viszont mélyen átégeti a fcsomókat a talajt és így nagyon átalakítja az élvilágot.

Mindezek után tekintsük át a gyepek ftermésének tartósítására alkalmazott tevékenységeket és az ahhoz szükséges eszközöket, gépeket történeti fejldésük sorában.