Jedlik Ányos ProgramBemutatkozásA kutatás színhelyeiZámolyi-medencePutnoki-dombság, Nyugat-CserehátBükk-vidékSzatmár-BeregBorsodi MezőségBihari-síkA gyepgazdálkodás történeti áttekintéseA gyepgazdálkodás eszközei, gépei
GalériaFórum
FELHASZNÁLÓKNAK

Email:
Jelszó:
Regisztráció »
Bihari-sík

A kutatási programban vizsgált területek a Berettyó-Kőrösvidéken találhatók a Bihari-sík Tájvédelmi Körzetben. Növényföldrajzilag a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Alföldi flóravidékéhez (Eupannonicum) tartozó Kiskalota (vagyis a szűkebb értelemben vett Bihari-sík) kistáj részei. A térség a földtörténeti pleisztocénban és óholocénban a Tiszántúl nagy víz- és üledékgyűjtője volt. A több irányból és különböző távolságról érkezett hordalék vastagsága eléri a 200 m-t, benne finom és durva rétegek váltakoznak. A Bihari-sík a Sebes-Kőrös hordalékkúpja. Durva kavicsos, murvás, homokos üledékanyaga a felszínhez közeledve egyre finomabb, és a felső 4-6 m-es rétegsora már óholocén löszös iszap, sok szikes folttal.

A 19. századi folyószabályozásokat követően az állandó vagy időszakos állóvizek száma jelentősen lecsökkent és ma már egykori árterek, folyó menti hátak, medrek, alacsony ármentes síkságok uralják a táj képét. Az uralkodó talajtípus a mezőgazdálkodásra alkalmatlan réti szolonyec.

Az évi átlagos csapadékösszeg 530 mm körüli, kontinentális csapadékviszonyokkal: az éles maximum júniusban jelentkezik 65-75 mm körüli havi összegekkel, míg legkevesebb csapadékot januárban kap (26-33 mm). A nyári csapadékmennyiség jelentős része gyakran heves zivatarok formájában, rövid idő alatt hullik le. Az évi középhőmérséklet 10,2-10,4 ºC. Tele - a szűkös csapadék miatt - a hideg ellenére hóban szegény. A hótakaró vastagságának átlaga csak 16-17 cm. Az uralkodó szélirány északkeleti és többnyire felhőoszlató hatású. Az átlagos szélsebesség 2,5 és 3,0 m/s között változik. A napsütéses órák száma 1910-2000 óra.

Levegője főként a keleti, vízfolyásokban és nedvesebb területekben bővelkedő részén párában gazdag, az évi átlagos páranyomás itt a legnagyobb hazánkban.

A vizsgált területek a bihari tájra legjellemzőbb élőhelyek: mozaikos formában elhelyezkedő löszös és szikes gyepek. Ezek egésze a Bihar különleges madárvédelmi területként, egy részük a Kaba-Földesi gyepek kiemelt jelentőségű természet-megőrzési területként a Natura 2000 hálózat része.

Három éven keresztül 10 mintavételi területen vizsgáltuk és hasonlítottuk össze a Bihari-síkra jellemző gyepgazdálkodási módokat a Kálló-háti és Andaházi élőhelyeken. 

  • Visszagyepesedő szántók: Az őshonos növényfajokból álló gyepek közelsége, a kaszálás, a legeltetés gyorsítja meg az elsőként megtelepedő gyomfajok visszaszorítását és a gyepesedés folyamatát. A mélyebb fekvésű részeken, nedves időszakban megjelent a védett pocsolya-látonya (Elatine alsinastrum) és a ritka, endemikus magyar látonya (Elatine hunagrica). Számos énekes madárfaj és a megritkult fogoly (Perdix perdix) is otthonra talált ezeken az élőhelyeken. Kiemelten fontos a felhagyott szántók kaszálása a kék vércse (Falco vespertinus) telepek közelében.
     
  • Legeltetett gyepek: A lovakkal, bivalycsordával és juhnyájjal legeltetett gyepek mutatják a legnagyobb élőhelyi változatosságot és fajgazdagságot. Ritka, jó állapotú szikeseket jellemző futóbogárfajok kerültek elő (Harpalus albanicus, Brachinus bipustulatus). Megfelelő táplálkozó-, ill. fészkelőhelyei a kis őrgébicsnek (Lanius minor), a szalakótának (Coracias garrulus), parlagi pityernek (Anthus campestris). A közeli vizes élőhely parti madarai is nagy számban keresték fel táplálékért a rövid füvű gyepeket: nagy pólingok (Numenius arquata), kis pólingok (Numenius phaeopus), pajzsos cankók (Philomachus pugnax), piroslábú cankók (Tringa totanus) és bíbicek (Vanellus vanellus). A 2008-as évben pedig a kopár szikes puszták fészkelő faja egy pár széki lile (Charadrius alexandrinus) rakta le tojásait. A bivallyal legeltetett területen a folyamatos taposás és igen erős rágás együttesen a gyep felnyílását és erőteljes átalakulását okozta, amelyben a nyílt szikes gyepek fajai jelentek meg tömegesen: sziki útifű (Plantago maritima), erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana), bárányparéj (Camphorosma annua), a természetességi érték csökkenése nélkül.
     
  • Kaszálók: A legeltetés mellett a kaszálás szerepe is kulcsfontosságú a gyepterületek fenntartásában. A kaszálás során és azt követően a rövid füvű gyepben táplálkozó madarak tömegei jelennek meg: kék vércse (Falco vespertinus), fehér gólya (Ciconia ciconia), seregély (Sturnus vulgaris), bíbic (Vanellus vanellus), nagy póling (Numenius arquata), csóka (Corvus monedula), vetési varjú (Corvus frugilegus), búbosbanka (Upupa epops).
     
  • Kezeletlen (kontroll) terület: A legeltetés, kaszálás hiánya néhány év alatt az elhalt szerves anyag felhalmozódásához, a terület becserjésedéséhez vezet. A szikes puszták jellegzetes madárfajai csak ritkán keresik fel ezeket az élőhelyeket. A botanikai értékek azonban jelentősek lehetnek és a védett növényekhez kötődő, rajtuk táplálkozó rovarfajok is nagy számban fordulnak elő. Az elvégzendő kezeléseket a növények virágzásához kell igazítani: sziki őszirózsa (Aster tripolium), sziki kocsord (Peucedanum officinalis), magyar sóvirág (Limonium gmelinii subsp. hungaricum).