« Vissza
A tüzek hatásainak hazai és nemzetközi áttekintéseA tüzek hatásainak vizsgálata síkvidéki száraz és síkvidéki nedves gyepterületeken A tüzek hatásainak vizsgálata dombvidéki gyepterületeken A nappali lepke felmérés eredményei Értékelés és természetvédelmi kezelési javaslatokTűzvédelmi szabályokÖsszefoglalás

Értékelés

Vizsgálataink alapján az égetések változatos hatással voltak az egyes élőhelyekre, mutatva ezen kezelési típus alkalmazhatóságának lehetőségeit és korlátait is. Összefoglalóan, a téli időszakban végzett égetések a pusztai vizes élőhely-gyep komplexumaira pozitív, míg rendszerességük függvényében magasfüvű gyepek esetében inkább negatív hatással vannak. A vegetációs időszakban történő vegetációtüzeknek egyértelmű negatív hatása van az erdők és a dombvidéki gyepek élőlényközösségeire. Ez utóbbiak esetén kiemelendő, hogy a védett, szűk ökológiai tűréshatárokkal jellemezhető lepkék állományai omolhatnak össze a gyepégetések következtében, amik regenerálódását viszont szaporodási ritmusukkal összehangolt kaszálásokkal és megfelelő elrendezésben visszahagyott kaszálatlan területekkel az erős hatású égetések után segíteni lehet.

A füves élőhelyekkel dolgozó ökológusok régen felismerték, hogy a legeltetés és a tűz fontos ökológiai folyamatok, melyek számos füves ökoszisztéma fejlődéséhez hozzájárulnak. (Knapp et al. 1999; Collins 2000). A tüzes kezelés alkalmazása a nagy testű növényevő állatok által legelt füves élőhelyeken a természetvédelmi kezelés logikus kiterjesztése, illetve rámutat arra is, hogy a legeltetés és a tüzes kezelés kombinálása egyes élőhely típusokban fenntartható eljárás, ami a természetvédelem számára is fontos. A legeltetés hatásaival foglalkozó számos tanulmány azt is megmutatta, hogy az ugyanazon helyeken rendszeresen, intenzíven legeltetett foltok a tájban  (pl. víznyerőhelyek mellett) az ökoszisztéma teljes degradációjához vezethetnek. (Martin & Ward 1970; Foran &Bastin 1984; Fuls 1992; Watkinson & Ormerod 2001;Landsberg et al. 2003; Tobler, Cochard & Edwards 2003).  Ezen munkák és számos más tanulmány az elmúlt 100 évből is olyan kezelési gyakorlatokhoz vezettek, melyek minimalizálják a térbeli változatosságot az eredeti legelési viselkedés megváltoztatásával úgy, hogy a legelés homogén és középesen intenzív lesz. Azonban az élőhelykezelések ökoszisztéma szintű megközelítésének nemcsak a  füves élőhelyek késői szukcessziós fázisának megőrzését kell hogy célozza,  amely a hagyományos élőhelykezelés célja is volt, hanem a tájon belüli változatosság megőrzése is (Hartnett et al. 1996; Coppedge et al.1998; Fuhlendorf & Engle 2001). Jelen vizsgálat eredményei is alátámasztják, hogy a legelés-tűz modell hatékony lehet a füves élőhelyek kezelésében, melynél különálló foltokat kezelnek égetéssel, illetve legeltetéssel.

A füves élőhelyek olyan, a térben változatos diszturbanciákkal együtt fejlődtek ki, melyben a legelő állatok alkalmazkodtak ehhez a dinamikusan változó környezethez. Ez a dinamika a táj mozaikosságát eredményezte, melynek szerkezete térben és időben is változott. Az egyes területek egyaránt tartalmaztak erősen zavart, illetve viszonylag zavartalan élőhelyeket. A füves társulásokban együtt előforduló madárfajok élőhelyigényei az erősen legeltetettől a nem legeltetettig váltakoznak (Knopf 1996). Úgyszintén az egy élőhelyen előforduló madárfajok állománynagysága növekedhet, csökkenhet a tüzek és a legeltetés viszonyaitól függően (Fuhlendorf & Engle 2001). Más fajcsoportok, mint például a rovarok vagy kisemlősök, szintén hasonló tendenciákat követnek. Így a füves élőhelyek változatos faunaegyüttesei heterogén tájszerkezetet igényelnek, mi arra mutat rá, hogy az élőhelyek változatossága  kritikus szempont a füves ökoszisztémák védelmi kérdéseiben (McIntyre, Heard & Martin 2003). A térbeli és időbeli változatosság amellett, hogy kiemelendő szerepet játszik a biodiverzitás fenntartásában, lényeges az ökoszisztémák működőképességének megőrzésében is. A heterogenitás megőrzését ezen okok miatt tartják fontos elvnek és alaptételnek a természetvédelenben (Patten &Ellis 1995; Christensen 1997; Ostfeld et al. 1997; Wiens1997; Burnett et al. 1998; Benton, Vickery & Wilson 2003).


Adataink azt jelzik, hogy a térben elkülönülő tüzek elősegítik a koncentrált legelést, ahol a legelő állatok idejüknek nagy részét a frissen leégett foltokon töltik. Érdemes megemlíteni, hogy az észak-amerikai prérik bennszülött növényevői is a frissen leégett területekre koncentrálnak, ami viszonylag nagyobb táplálékminőséget biztosít (Vinton et al.1993; Coppedge & Shaw 1998). Jelen vizsgálat is rámutat, hogy a fenti viselkedés felhasználható a háziállatok legeltetésének irányításában. A legelés és a tűz időleges változásokat okozhatnak a növénytársulások összetételében, miszerint ezen kölcsönhatás vándorló mozaikot hoz létre. Elsődleges hatása sokszor a magas fűállományok időleges térvesztéséhez, illetve a kétszikű fajok térhódításához vezetett. Zavarás nélkül a magas fűfajok domináns helyzetbe kerülnek a száraz, elhalt növényi anyagok felhalmozódásával párhuzamosan, amely csökkenti a növények számára elérhető fény mennyiségét és korlátozza a kétszikűek sűrűségét és diverzitását, ami kritikus a füves puszták sokféleségének megőrzésénél (Collins 1992; Briggs & Knapp 1995). A tűz és a koncentrált legelés növeli a kétszikű fajok egyedsűrűségét, illetve csökkenti az avar mennyiségét és a magas fűfajok dominanciáját. A növénytársulások összetételének és szerkezetének ilyen időleges változásai egyes helyeket a legelő állatok számára kevéssé vonzóvá tesznek, illetve csökkentik a tűz meggyulladásának vagy a tűz terjedésének valószínűségét a folton belül. A frissen leégett és intenzíven legelt foltok a legdiverzebbek a szerkezetet és összetételt illetően, de átmenetiek abban az értelemben, hogy a társulás visszatér a tűz utáni állapotba. Néhány évvel a kezdeti folttűz után a fűfajok ismét dominálni kezdenek a társulásban, míg az avar ismét felhalmozódik, amely megnöveli a gyulladás esélyét és megnöveli elterjedésének lehetséges határait.

Az élőhelykezelések ilyen alternatív megközelítései többek között azért létjogosultak, mert fontosak a bennszülött és őshonos fajok védelmében. Egyelőre azonban nem lehetséges ezen diszturbanciák pontos történeti állapotának rekonstrukciója.

Az égetés engedélyeztetési folyamatában fontos szempont a levegőtisztaság védelme. Itt lényeges kiemelni, hogy – az eddigi nemzetközi és hortobágyi tapasztalatok alapján – a nagyobb kiterjedésű, kis intenzitással legeltetett területek rendkívül tűzveszélyesek. Ezt a veszélyt leghatékonyabban szakaszos, foltos, vegetációs időszakon kívüli égetéssel lehet minimalizálni. Ha ugyanez a terület a nyári időszakban ég le, a légszennyezés mértéke feltehetőleg többszöröse a téliekének.

 
Természetvédelmi kezelési javaslatok

 Az alföldi vizes élőhelyeken szaporodó fajoknál mindenképpen tekintetbe kell venni az égetéses kezelés során, hogy egyrészt megfelelő táplálkozóhelyek jöjjenek létre, másrészt viszont a fészkelőhelyként szolgáló nádasok ne égjenek le. A gémtelepek térbeli dinamikájából adódóan ezek egyébként is vándorolni fognak, így a terület elhagyása esetén a korábbi telepek helyeit is bele lehet foglalni a tüzes kezelés rotációjába. Ennek következtében várható, hogy a gémek által elhasznált mocsári növényzet megújul és a terület újabb foglalására ad lehetőséget.

Erdős élőhelyeken ott javasolt a tüzes kezelés, ahol az adventív fásszárú növényfajok visszaszorítása más módszerekkel nem végezhető el. Az ilyen területeken is mindenképpen javasolt az égetés és a legeltetés kombinálása (ez biztos?, érdemes lenne megnézni, hogy az adventív fajok visszaszorításával kapcsolatos fejezetbe mi kerül). Különösen fontos lenne az erősen gyalogakácosodó harisélőhelyek égetéses megnyitása, hiszen ezen özönnövényfaj térhódítása a Tisza mentén az ártéri nedves réteknek már jelentős visszaszorulásához vezetett. Ennél a tevékenységnél kiemelt célfaj a gyalogakác (Amorpha fruticosa), az amerikai kőris, de a nádasokat helyeként veszélyeztető süntök aktív kezelése is megfontolandó.

Elsősorban hegyvidéki élőhelyeken jellemző, hogy a védett, szűk ökológiai tűréshatárokkal jellemezhető lepkék szaporodási ritmusával összehangolt kaszálásokkal és megfelelő elrendezésben visszahagyott kaszálatlan területekkel az erős hatású égetések után összeomlott lepkepopulációk regenerálódását segíteni lehet. Ezért a száraz, aszályos években az égetések megelőzése érdekében kell hálózatos sávkaszálásokat alkalmazni, majd csapadékosabb, nagyobb fűhozamú években – a terület 20-30 % -án, mozaikos elrendezésben kaszálatlanul hagyott foltokkal – célszerű a kaszálásokat elvégezni. Ezzel a módszerrel a kezeletlen, vastag fűavarral borított gyepek égetése során keletkező károk megelőzhetők. A biodiverzitást megőrző kezelések a dombvidéki félszáraz gyepekben a tűzmegelőző hálózatos sávkaszálások az őszi, vagy kora tavaszi időszakban, illetve a mozaikos elrendezésű kaszálások, ahol a kaszálatlan részek elhelyezkedése és területnagysága évente változik.

Az égetésekre adott reakciók érzékeny volta és interspecifikus varianciája miatt szükség van tehát a leégés rövid- és hosszútávú hatásainak pontos felmérésére, lehetőleg minden fontosabb élőlénycsoportra kiterjesztve.

Összefoglalóan továbbá megállapíthatjuk, hogy a téli tüzek jóval kisebb hatást gyakorolnak az élő közösségekre. Ezzel szemben, ha a nem legelt területeken hagyják a száraz növényi anyagot felhalmozódni, akkor a meggyulladás esélye – melyet akár villámcsapás is okozhat – rendkívül erősen megnő. Az ilyen tüzek már jóval maradandóbb hatást okozhatnak az élő szervezetekben, hiszen – a tűz hőmérsékletétől függően – a talaj mélyebb rétegekben is kiég, elpusztul az elfekvő magkészlet és rengeteg pete, báb is elpusztul. Ezért feltétlenül javasolandónak tartjuk a téli időszakban végzett, kisebb foltokat érintő égetéses kezelést, mely a diszturbancia szintjét optimálisra növeli, illetve a légszennyezettség szintjét minimalizálja.