« Vissza
A tzek hatsainak hazai s nemzetkzi ttekintseA tzek hatsainak vizsglata skvidki szraz s skvidki nedves gyepterleteken A tzek hatsainak vizsglata dombvidki gyepterleteken A nappali lepke felmrs eredmnyei rtkels s termszetvdelmi kezelsi javaslatokTzvdelmi szablyoksszefoglals

Értékelés

Vizsgálataink alapján az égetések változatos hatással voltak az egyes élhelyekre, mutatva ezen kezelési típus alkalmazhatóságának lehetségeit és korlátait is. Összefoglalóan, a téli idszakban végzett égetések a pusztai vizes élhely-gyep komplexumaira pozitív, míg rendszerességük függvényében magasfüv gyepek esetében inkább negatív hatással vannak. A vegetációs idszakban történ vegetációtüzeknek egyértelm negatív hatása van az erdk és a dombvidéki gyepek éllényközösségeire. Ez utóbbiak esetén kiemelend, hogy a védett, szk ökológiai tréshatárokkal jellemezhet lepkék állományai omolhatnak össze a gyepégetések következtében, amik regenerálódását viszont szaporodási ritmusukkal összehangolt kaszálásokkal és megfelel elrendezésben visszahagyott kaszálatlan területekkel az ers hatású égetések után segíteni lehet.

A füves élhelyekkel dolgozó ökológusok régen felismerték, hogy a legeltetés és a tz fontos ökológiai folyamatok, melyek számos füves ökoszisztéma fejldéséhez hozzájárulnak. (Knapp et al. 1999; Collins 2000). A tüzes kezelés alkalmazása a nagy test növényev állatok által legelt füves élhelyeken a természetvédelmi kezelés logikus kiterjesztése, illetve rámutat arra is, hogy a legeltetés és a tüzes kezelés kombinálása egyes élhely típusokban fenntartható eljárás, ami a természetvédelem számára is fontos. A legeltetés hatásaival foglalkozó számos tanulmány azt is megmutatta, hogy az ugyanazon helyeken rendszeresen, intenzíven legeltetett foltok a tájban  (pl. víznyerhelyek mellett) az ökoszisztéma teljes degradációjához vezethetnek. (Martin & Ward 1970; Foran &Bastin 1984; Fuls 1992; Watkinson & Ormerod 2001;Landsberg et al. 2003; Tobler, Cochard & Edwards 2003).  Ezen munkák és számos más tanulmány az elmúlt 100 évbl is olyan kezelési gyakorlatokhoz vezettek, melyek minimalizálják a térbeli változatosságot az eredeti legelési viselkedés megváltoztatásával úgy, hogy a legelés homogén és középesen intenzív lesz. Azonban az élhelykezelések ökoszisztéma szint megközelítésének nemcsak a  füves élhelyek kési szukcessziós fázisának megrzését kell hogy célozza,  amely a hagyományos élhelykezelés célja is volt, hanem a tájon belüli változatosság megrzése is (Hartnett et al. 1996; Coppedge et al.1998; Fuhlendorf & Engle 2001). Jelen vizsgálat eredményei is alátámasztják, hogy a legelés-tz modell hatékony lehet a füves élhelyek kezelésében, melynél különálló foltokat kezelnek égetéssel, illetve legeltetéssel.

A füves élhelyek olyan, a térben változatos diszturbanciákkal együtt fejldtek ki, melyben a legel állatok alkalmazkodtak ehhez a dinamikusan változó környezethez. Ez a dinamika a táj mozaikosságát eredményezte, melynek szerkezete térben és idben is változott. Az egyes területek egyaránt tartalmaztak ersen zavart, illetve viszonylag zavartalan élhelyeket. A füves társulásokban együtt elforduló madárfajok élhelyigényei az ersen legeltetettl a nem legeltetettig váltakoznak (Knopf 1996). Úgyszintén az egy élhelyen elforduló madárfajok állománynagysága növekedhet, csökkenhet a tüzek és a legeltetés viszonyaitól függen (Fuhlendorf & Engle 2001). Más fajcsoportok, mint például a rovarok vagy kisemlsök, szintén hasonló tendenciákat követnek. Így a füves élhelyek változatos faunaegyüttesei heterogén tájszerkezetet igényelnek, mi arra mutat rá, hogy az élhelyek változatossága  kritikus szempont a füves ökoszisztémák védelmi kérdéseiben (McIntyre, Heard & Martin 2003). A térbeli és idbeli változatosság amellett, hogy kiemelend szerepet játszik a biodiverzitás fenntartásában, lényeges az ökoszisztémák mködképességének megrzésében is. A heterogenitás megrzését ezen okok miatt tartják fontos elvnek és alaptételnek a természetvédelenben (Patten &Ellis 1995; Christensen 1997; Ostfeld et al. 1997; Wiens1997; Burnett et al. 1998; Benton, Vickery & Wilson 2003).


Adataink azt jelzik, hogy a térben elkülönül tüzek elsegítik a koncentrált legelést, ahol a legel állatok idejüknek nagy részét a frissen leégett foltokon töltik. Érdemes megemlíteni, hogy az észak-amerikai prérik bennszülött növényevi is a frissen leégett területekre koncentrálnak, ami viszonylag nagyobb táplálékminséget biztosít (Vinton et al.1993; Coppedge & Shaw 1998). Jelen vizsgálat is rámutat, hogy a fenti viselkedés felhasználható a háziállatok legeltetésének irányításában. A legelés és a tz idleges változásokat okozhatnak a növénytársulások összetételében, miszerint ezen kölcsönhatás vándorló mozaikot hoz létre. Elsdleges hatása sokszor a magas fállományok idleges térvesztéséhez, illetve a kétszik fajok térhódításához vezetett. Zavarás nélkül a magas ffajok domináns helyzetbe kerülnek a száraz, elhalt növényi anyagok felhalmozódásával párhuzamosan, amely csökkenti a növények számára elérhet fény mennyiségét és korlátozza a kétszikek srségét és diverzitását, ami kritikus a füves puszták sokféleségének megrzésénél (Collins 1992; Briggs & Knapp 1995). A tz és a koncentrált legelés növeli a kétszik fajok egyedsrségét, illetve csökkenti az avar mennyiségét és a magas ffajok dominanciáját. A növénytársulások összetételének és szerkezetének ilyen idleges változásai egyes helyeket a legel állatok számára kevéssé vonzóvá tesznek, illetve csökkentik a tz meggyulladásának vagy a tz terjedésének valószínségét a folton belül. A frissen leégett és intenzíven legelt foltok a legdiverzebbek a szerkezetet és összetételt illeten, de átmenetiek abban az értelemben, hogy a társulás visszatér a tz utáni állapotba. Néhány évvel a kezdeti folttz után a ffajok ismét dominálni kezdenek a társulásban, míg az avar ismét felhalmozódik, amely megnöveli a gyulladás esélyét és megnöveli elterjedésének lehetséges határait.

Az élhelykezelések ilyen alternatív megközelítései többek között azért létjogosultak, mert fontosak a bennszülött és shonos fajok védelmében. Egyelre azonban nem lehetséges ezen diszturbanciák pontos történeti állapotának rekonstrukciója.

Az égetés engedélyeztetési folyamatában fontos szempont a levegtisztaság védelme. Itt lényeges kiemelni, hogy – az eddigi nemzetközi és hortobágyi tapasztalatok alapján – a nagyobb kiterjedés, kis intenzitással legeltetett területek rendkívül tzveszélyesek. Ezt a veszélyt leghatékonyabban szakaszos, foltos, vegetációs idszakon kívüli égetéssel lehet minimalizálni. Ha ugyanez a terület a nyári idszakban ég le, a légszennyezés mértéke feltehetleg többszöröse a téliekének.

 
Természetvédelmi kezelési javaslatok

 Az alföldi vizes élhelyeken szaporodó fajoknál mindenképpen tekintetbe kell venni az égetéses kezelés során, hogy egyrészt megfelel táplálkozóhelyek jöjjenek létre, másrészt viszont a fészkelhelyként szolgáló nádasok ne égjenek le. A gémtelepek térbeli dinamikájából adódóan ezek egyébként is vándorolni fognak, így a terület elhagyása esetén a korábbi telepek helyeit is bele lehet foglalni a tüzes kezelés rotációjába. Ennek következtében várható, hogy a gémek által elhasznált mocsári növényzet megújul és a terület újabb foglalására ad lehetséget.

Erds élhelyeken ott javasolt a tüzes kezelés, ahol az adventív fásszárú növényfajok visszaszorítása más módszerekkel nem végezhet el. Az ilyen területeken is mindenképpen javasolt az égetés és a legeltetés kombinálása (ez biztos?, érdemes lenne megnézni, hogy az adventív fajok visszaszorításával kapcsolatos fejezetbe mi kerül). Különösen fontos lenne az ersen gyalogakácosodó harisélhelyek égetéses megnyitása, hiszen ezen özönnövényfaj térhódítása a Tisza mentén az ártéri nedves réteknek már jelents visszaszorulásához vezetett. Ennél a tevékenységnél kiemelt célfaj a gyalogakác (Amorpha fruticosa), az amerikai kris, de a nádasokat helyeként veszélyeztet süntök aktív kezelése is megfontolandó.

Elssorban hegyvidéki élhelyeken jellemz, hogy a védett, szk ökológiai tréshatárokkal jellemezhet lepkék szaporodási ritmusával összehangolt kaszálásokkal és megfelel elrendezésben visszahagyott kaszálatlan területekkel az ers hatású égetések után összeomlott lepkepopulációk regenerálódását segíteni lehet. Ezért a száraz, aszályos években az égetések megelzése érdekében kell hálózatos sávkaszálásokat alkalmazni, majd csapadékosabb, nagyobb fhozamú években – a terület 20-30 % -án, mozaikos elrendezésben kaszálatlanul hagyott foltokkal – célszer a kaszálásokat elvégezni. Ezzel a módszerrel a kezeletlen, vastag favarral borított gyepek égetése során keletkez károk megelzhetk. A biodiverzitást megrz kezelések a dombvidéki félszáraz gyepekben a tzmegelz hálózatos sávkaszálások az szi, vagy kora tavaszi idszakban, illetve a mozaikos elrendezés kaszálások, ahol a kaszálatlan részek elhelyezkedése és területnagysága évente változik.

Az égetésekre adott reakciók érzékeny volta és interspecifikus varianciája miatt szükség van tehát a leégés rövid- és hosszútávú hatásainak pontos felmérésére, lehetleg minden fontosabb éllénycsoportra kiterjesztve.

Összefoglalóan továbbá megállapíthatjuk, hogy a téli tüzek jóval kisebb hatást gyakorolnak az él közösségekre. Ezzel szemben, ha a nem legelt területeken hagyják a száraz növényi anyagot felhalmozódni, akkor a meggyulladás esélye – melyet akár villámcsapás is okozhat – rendkívül ersen megn. Az ilyen tüzek már jóval maradandóbb hatást okozhatnak az él szervezetekben, hiszen – a tz hmérsékletétl függen – a talaj mélyebb rétegekben is kiég, elpusztul az elfekv magkészlet és rengeteg pete, báb is elpusztul. Ezért feltétlenül javasolandónak tartjuk a téli idszakban végzett, kisebb foltokat érint égetéses kezelést, mely a diszturbancia szintjét optimálisra növeli, illetve a légszennyezettség szintjét minimalizálja.