« Vissza
A kutatás helyszíneiGyomfajok elleni védekezésGyalogakác (Amorpha fruticosa) Rekettyefűz (Salix cinerea) Aranyvessző (Solidago spp.) fajokSiskanádtippan (Calamagrostis epigeios) Japánkeserűfű (Fallopia spp.) Bálványfa (Ailanthus altissima) Akác (Robinia pseudoacacia) A szukcesszió eredményeként történő becserjésedés kezelése a Kaszonyi-hegyen
Aranyvessző (Solidago spp.) fajok

 

 
 
 
A hazánkban agresszíven terjedő gyomfajok közül az aranyvesszők nemzetségéből 2 fajt érdemes kiemelni. Mind a magas aranyvessző (Solidago gigantea), mind a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) észak-amerikai eredetű, behurcolt faj. Első tömeges előfordulásáról a XIX. század közepén számoltak be.
Botta-Dukát Zoltán és Dancza István nyomán tudjuk, hogy a magas aranyvessző a Dunántúl nagy részén közönséges. Nem ritka az Északi-középhegységben, ám egyelőre alig fordul elő az Alföld keleti-délkeleti részén. Elterjedését az éghajlati tényezők közül leginkább a csapadékmennyiség (a tenyészidőszak első felének vízellátottsága) határozza meg. A kanadai aranyvessző országosan ritkább, tömeges előfordulását főként a hazai középhegységek mentén észlelték. Elterjedését elsősorban az élőhelyek éves középhőmérséklete befolyásolja, de fontos tényező az áprilisi csapadék mennyisége is.
A két faj termőhely-igénye eltérő. Míg a magas aranyvessző a nedves, kötött talajokhoz ragaszkodik, a kanadai aranyvessző inkább a lazább, gyorsan felmelegedő talajokat igényli.
 
 
A Solidago-fajok nagyarányú elterjedésének közvetlen oka a gyepek helytelen használata, kezelése. Az okszerű és rendszeres kaszálás elmaradása teszi lehetővé a nem őshonos fajok megtelepedését. Ezt követően az aranyvessző viszonylag gyorsan képes zárt állományok kialakítására, mellyel párhuzamosan az eredeti növénytakaró elpusztul. Mindez általában együtt jár a természetes gerinctelen és gerinces fauna átalakulásával, elszegényedésével.
 
Az aranyvessző fajok állományának visszaszorítása 4 évvel ezelőtt kezdődtek el, mely során hozzávetőlegesen 60 hektáron történtek a beavatkozások.
 
 
 
 
 
Alkalmazott kezelési módszer:

1. Szárzúzás (20 cm magasságban, augusztus 15-30. között)

  • A 20 cm-es tarlómagasság a tapasztalat szerint jó lehetőséget ad a gyepben található többi (elsősorban egyszikű) faj regenerálódására. Az adott tarlómagasság és a kezelési időpont (úgy tűnik) előnyösen befolyásolja egyes orchideák (pl. agárkosbor) terjedését mivel a még dormanciába nem került kosbormagok a szárzúzó által kicsépelésre kerülnek és a talajra kerülve sikeresen csíráznak.
  • A szárzúzó használata:
·      Kalapácsos, vízszintes tengelyű: a Solidago spp. szára nagy felületen roncsolódik (szálakra szakad), a kezelt magasság alatt is visszaszárad a megmaradt rügyek nagy része elhal.
 
·      Maximum 3 m széles. A kezelés hatékonysága már kielégítő, de a gyepben élő állatok még viszonylag jó eséllyel el tudnak menekülni.
 

2. Legeltetés juhokkal (őszi időszakban)

  • A juhok a szárzúzás után újra sarjadó Solidago spp. üde hajtásait előszeretettel rágják vissza a magas tarlómagasság miatt nem igazán sarjadó gyepben. A juhokhoz hasonlón esetleg lovakat is lehetne alkalmazni, azonban az eddigi tapasztalataink szerint a nagy területen táplálkozó lovak nem kedvelik a hajtásait.
  • Az ilyen módon kezelt növények az adott évben nem hoznak virágot és nem nevelnek szárat, csak tőlevélrózsát.

3. A kiritkult, egyesével álló, legyengített egyedek pontpermetezése (2,5%-os glifozáttal, gliphosate-isopropilamin) április-május illetve augusztus-október)

  • Engedélyezett, III. forgalmi kategóriájú (szabadforgalmú) totál-gyomirtó szer.
  • Veszélyességi kategóriák:
·      méregkategóriája: „gyakorlatilag nem mérgező”,
·      méhveszélyességi kategória: „méhekre nem veszélyes”,
·      vízi szervezetekre vonatkozó veszélyesség: „vizekre nem veszélyes”.
  • Alkalmazni tervezett koncentráció: 2,5 %-os vizes oldat.
·  Már ez a koncentráció is 95-97 %-os mortalitást okozott az adott évben a kezelt egyedeknél, így nagyobb koncentráció használata (bár az 5%-os és a 10%-os koncentráció 100-os mortalitást okozott) az egyéb növények elpusztításának kockázatát is mérlegelve nem indokolt. (El kell végezni egy kísérletet kisebb hatóanyag koncentrációk hatékonyságának megállapítására, hogy tovább lehessen csökkenteni az egyéb növényekre gyakorolt károsító hatást.)
 
·  A következő évben az így kezelt egyedek nem hajtottak ki. Két év elteltével azonban néhány tő ismét kihajtott. Az összes kezelt egyed viszonylatában ez csak néhány 0,001 vagy 0,0001, de az egy egyeden képződő magok száma miatt indokolttá teszi az ellenőrzést legalább kétévente.
 
·   A vegyszerrel kezelt egyedek magjai nem voltak csíraképesek.
  • A kijuttatás módja:
· A kezelést végzők egymástól 10 m-re egymással párhuzamosan mozognak. A kijuttatandó anyagot a többszöri kezelés elkerülése érdekében szerves festékkel célszerű színezni.
 
·  A kezelés a gyepeken, erdőszegélyeken egyesével illetve néhány m2-es foltokat alkotó növényekre terjed ki (kifejezetten tilos a tömegesen előforduló aranyvessző, vegyszeres irtása. /ezek mechanikus és legeltetéssel történő gyengítése folyik/).
 
· A nedves, alkalmilag vízállásos és/vagy vérfűvel borított, területeken az első kezelést el kell hagyni. A második kezelést ilyen értékes élőhelyeken csak botanikus jelenlétében és irányításával javasolt végezni.
 
·  A hatóanyagot szélcsendes időben kézi pumpás kis permetezővel, pontpermetezéssel, illetve ecsettel javasolt kijuttatni a kezelendő növények lombfelületére. A vegyszerezés kizárólag a kezelendő egyedeket érintheti.
 
 
Kezelési tapasztalatok:
  • Tíz év mechanikus irtási gyakorlata (kézzel történő gyomlálás) azt mutatja, hogy bár a kezelések hatására a növény további terjedése lelassult, érdemi eredményt csak a gyepfeltöréses mechanikai kezelés hoz. Az ilyen kezelések azonban védett természeti területeken – egyes sérülékeny élőhely-típusok megőrzése érdekében – nem, vagy csak erősen korlátozott keretek között hajthatóak végre.
  • A szárzúzóval történő kezelés eredményeként 3-4 év alatt a felszín „fertőzöttsége” is jelentősen csökkent, illetve az egyedek mérete is kb. egyharmadával csökkent. Ez a kezelés önmagában csak túl hosszú idő alatt hoz kielégítő eredményt.
  • A szárzúzással és juhokkal történő legeltetési kombinált kísérlet azt mutatta, hogy a kezelt területen a visszaszorítani szándékozott növények száma drasztikusan csökkent és nagyobb „bokrok” helyett csak szálanként hajtó egyedek maradtak vissza.
  • A kiritkult, egyesével álló állományok felszámolásakor jöhet szóba a vegyszeres kezelés. Védett természeti területen kívül végzett vegyszeres irtási kísérletek azt mutatják, hogy a kezelésekre a kanadai aranyvessző visszaszorul, állományai ilyen módon felszámolhatók. Mivel az aranyvessző jól reagál a tavaszi vegyszerezésre is, ezért egy tavaszi-nyáreleji és egy nyárvégi-őszi kezelést célszerű elvégezni.