|
Aranyvessző (Solidago spp.) fajok
![]() A hazánkban agresszíven terjedő gyomfajok közül az aranyvesszők nemzetségéből 2 fajt érdemes kiemelni. Mind a magas aranyvessző (Solidago gigantea), mind a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) észak-amerikai eredetű, behurcolt faj. Első tömeges előfordulásáról a XIX. század közepén számoltak be.
Botta-Dukát Zoltán és Dancza István nyomán tudjuk, hogy a magas aranyvessző a Dunántúl nagy részén közönséges. Nem ritka az Északi-középhegységben, ám egyelőre alig fordul elő az Alföld keleti-délkeleti részén. Elterjedését az éghajlati tényezők közül leginkább a csapadékmennyiség (a tenyészidőszak első felének vízellátottsága) határozza meg. A kanadai aranyvessző országosan ritkább, tömeges előfordulását főként a hazai középhegységek mentén észlelték. Elterjedését elsősorban az élőhelyek éves középhőmérséklete befolyásolja, de fontos tényező az áprilisi csapadék mennyisége is.
A két faj termőhely-igénye eltérő. Míg a magas aranyvessző a nedves, kötött talajokhoz ragaszkodik, a kanadai aranyvessző inkább a lazább, gyorsan felmelegedő talajokat igényli.
Az aranyvessző fajok állományának visszaszorítása 4 évvel ezelőtt kezdődtek el, mely során hozzávetőlegesen 60 hektáron történtek a beavatkozások.
Alkalmazott kezelési módszer:
1. Szárzúzás (20 cm magasságban, augusztus 15-30. között)
· Kalapácsos, vízszintes tengelyű: a Solidago spp. szára nagy felületen roncsolódik (szálakra szakad), a kezelt magasság alatt is visszaszárad a megmaradt rügyek nagy része elhal.
· Maximum 3 m széles. A kezelés hatékonysága már kielégítő, de a gyepben élő állatok még viszonylag jó eséllyel el tudnak menekülni.
2. Legeltetés juhokkal (őszi időszakban)
3. A kiritkult, egyesével álló, legyengített egyedek pontpermetezése (2,5%-os glifozáttal, gliphosate-isopropilamin) április-május illetve augusztus-október)
· méregkategóriája: „gyakorlatilag nem mérgező”,
· méhveszélyességi kategória: „méhekre nem veszélyes”,
· vízi szervezetekre vonatkozó veszélyesség: „vizekre nem veszélyes”.
· Már ez a koncentráció is 95-97 %-os mortalitást okozott az adott évben a kezelt egyedeknél, így nagyobb koncentráció használata (bár az 5%-os és a 10%-os koncentráció 100-os mortalitást okozott) az egyéb növények elpusztításának kockázatát is mérlegelve nem indokolt. (El kell végezni egy kísérletet kisebb hatóanyag koncentrációk hatékonyságának megállapítására, hogy tovább lehessen csökkenteni az egyéb növényekre gyakorolt károsító hatást.)
· A következő évben az így kezelt egyedek nem hajtottak ki. Két év elteltével azonban néhány tő ismét kihajtott. Az összes kezelt egyed viszonylatában ez csak néhány 0,001 vagy 0,0001, de az egy egyeden képződő magok száma miatt indokolttá teszi az ellenőrzést legalább kétévente.
· A vegyszerrel kezelt egyedek magjai nem voltak csíraképesek.
· A kezelést végzők egymástól 10 m-re egymással párhuzamosan mozognak. A kijuttatandó anyagot a többszöri kezelés elkerülése érdekében szerves festékkel célszerű színezni.
· A kezelés a gyepeken, erdőszegélyeken egyesével illetve néhány m2-es foltokat alkotó növényekre terjed ki (kifejezetten tilos a tömegesen előforduló aranyvessző, vegyszeres irtása. /ezek mechanikus és legeltetéssel történő gyengítése folyik/).
· A nedves, alkalmilag vízállásos és/vagy vérfűvel borított, területeken az első kezelést el kell hagyni. A második kezelést ilyen értékes élőhelyeken csak botanikus jelenlétében és irányításával javasolt végezni.
· A hatóanyagot szélcsendes időben kézi pumpás kis permetezővel, pontpermetezéssel, illetve ecsettel javasolt kijuttatni a kezelendő növények lombfelületére. A vegyszerezés kizárólag a kezelendő egyedeket érintheti.
Kezelési tapasztalatok:
|
![]() |
![]() |