« Vissza
Spontán gyepesedésGyepesítésMocsarak és magassásosokHullámtéri rétekÜde rétekDomb- és hegyvidéki gyepekHegylábi kötött talajú gyepekNyílt homokpusztagyepekZárt homoki sztyeprétekAlföldi kötött talajú sztyeprétekSzikesekSzántóföldek és ültetvényekGyeptelepítési módszerekA telepített gyep karbantartása és monitorozása

Kialakítandó élőhelyek: kötött talajú sztyeprétek löszön, agyagon, nem köves lejtőhordalékon, tufákon.

Hol érdemes gyepesíteni: olyan szántókon érdemes a visszagyepesítést végezni, ahol megfelelő közelségben találhatunk természetes állapotú gyepet, ami magforrásként szolgálhat. Mivel ezeken a termőhelyeken általában nagy kiterjedésű szántók helyezkednek el, érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a visszagyepesített területek illeszkedjenek be egy (már létező, vagy majd kialakítandó) ökológiai hálózat rendszerébe, segítsük a zöldfolyosók kialakulását. Kis szántórészletet nagy kiterjedésű szántókkal borított tájban csak olyan helyen célszerű visszagyepesíteni, ahol a szomszédságban legalább egy nem gyomos mezsgye található.

Spontán gyepesítés lehetőségei: kisebb kiterjedésű szántókon, amelyek közelében (legfeljebb 100-200 m-es körzetében) ősi vagy természetközeli állapotú száraz vagy félszáraz gyepek (pl. lösz sztyeprétek), esetleg őshonos fajokból álló cserjések, vagy nem túl leromlott erdőfoltok vannak, a spontán gyepesedésnek jók az esélyei. Szántók közötti völgyek lejtőiről is képesek a fajok a plató szántóira bejutni. Bár az első néhány évben még főként gyomok foglalják el a felhagyott szántót, 3-5 év múlva már megjelennek az évelő füvek és kétszikűek, és 15-20 év alatt számos természetes faj betelepülhet.

Gyeptelepítés lehetőségei: akkor érdemes magot vetni, ha a természetes fajok spontán bejutására nincs lehetőség. Ha a területen már elindult a gyepesedés folyamata, ne szántsuk fel ismét. Frissen felhagyott szántón viszont szükséges a megfelelő talajelőkészítés (mélyszántás, boronálás, hengerelés), főként akkor, ha előzőleg lucernás volt. A kereskedelemben kapható magok közül csak a termőhely saját fajait vessük, de ezeket is, és a színező elemeket is sokkal célszerűbb a környező természetközeli szárazgyepekből történő kaszálással gyűjteni, majd szénaterítéses módszerrel a területre juttatni. Eredményes lehet az is, ha a környező gyepekben legelő juhok ráterelésével segítjük elő a fajok bejutását.

Mire kell különösen figyelni: idős, gyepes parlagot már ne törjünk fel. Ha egy korábbi lucernás még nem (vagy alig) tartalmaz természetes fajokat, akkor talaját mélyszántással kell előkészíteni (nem elég a felszíni rétegeket megszántani, a lucerna pedig magától igen sokáig nem tűnik el a területről). Kerüljük a tájidegen magok vetését.

Milyen fajokat vessünk: a gyepalkotó füvek közül a pusztai és a vékony, esetleg a sovány csenkeszt, az árva rozsnokot, az élesmosófüvet, a hegyi és a kunkorgó árvalányhajat, a karcsú perjét vessük. Ha ezek nem állnak rendelkezésre, szóba jöhet még a csomós ebír, a taréjos búzafű, esetleg a réti perje és a réti csenkesz, de ez utóbbiak egy idő után kivesznek a gyepből. Három-négy vázfaj (pl. pusztai csenkesz, árva rozsnok, karcsú perje, kunkorgó árvalányhaj) magjait közel egyenlő arányban tartalmazó keverék vetése alkalmas módszernek bizonyulhat. A vetőanyagot ideális esetben természetes gyepről gyűjtjük be; kereskedelmi beszerzés esetén mellőzzük a tájidegen magokat és magkeverékeket. A szükséges vetőmag mennyisége 25-40 kg/ha. A színezőelemeket szénaráhordással, vagy legelő állatok (általában juhok) által juttathatjuk be a területre. A kétszikűek közül az alábbiakat ajánljuk: mezei, ligeti és osztrák zsálya, réti útifű, magyar cickafark, sarlós gamandor, tejoltó galaj, koloncos legyezőfű, macskafarkú veronika, homoki pimpó. Vethető még a fehér here, a szarvaskerep és a takarmány baltacim. Ha a vetőmagot magunk állítjuk elő, a csenkeszfajok esetén az aratás időpontja május vége és június vége közötti, de nagyon változó (a pusztai csenkesz kissé később érik, mint a sovány csenkesz). Nagyon éretlen bugát nem szabad aratni, az érő-érett bugák pedig napok alatt elhullajtják a szemeket; az időzítés ezért kényes dolog, éréskor kétnaponta kell ellenőrizni a bugák állapotát.

A gyep karbantartása: a kezdeti években tisztítókaszálás szükséges, amit lehetőleg a domináns gyomok magérlelése előtt hajtsunk végre, és ha szükséges ősszel is ismételjünk meg. A szénát le kell hordani a területről. A kaszálást körültekintően kell végezni, a kaszapengéket legalább 8 cm magasra kell állítani, nehogy a füvek fiatal, még nem elegendően mély gyökerű zsombékjait kiforgassák. A második évtől kezdve extenzív legeltetést alkalmazzunk (elsősorban juhokkal). A harmadik évtől a kaszálást csak akkor alkalmazzuk, ha erőteljes a gyomosodás, és a gyomok terméshozást akarjuk megelőzni.

Mire számíthatunk: a spontán gyepesedés első éveinek gyomosabb stádiumait megfelelő füvek vetésével és rendszeres kaszálással helyettesíteni lehet, és az elegyfajok bejuttatása is gyorsíthatja a szukcessziós folyamatot, azonban a természeteshez hasonlító szerkezetű és fajösszetételű gyep kialakulása legalább 10-20 évig tart. Sikeres magvetés esetén a második évre a vetett füvek többé-kevésbé záródott gyepet alkotnak, ami meggátolhatja a gyomok eluralkodását.