« Vissza
Kézi kaszálásGépi kaszálásTermészetkímélő kaszálás emberi feltételeiKaszálás térbeli menete

 

Kézi kaszálás

 

A nagy területre kiterjedő kézi kaszálás a hatásainak megismeréséhez, talán nem lesz haszontalan főként a fiatalabbak részére, ennek az egykor igen fáradtságos munkának a leírása.

A kézi kaszálás vizsgálati területünkön az 50-es 60-as években június közepén kezdődött évenként változó időpontban, az időjárási viszonyoknak és a növényzet állapotának megfelelően. Voltak gyeptípusok, például a „meszes” azaz a lápi nyúlfarkfüves rét, melyeket csak aratás után augusztusban kaszálták. Az emlékezések szerint ez a fűféle nagyon kivette a kasza élét, ugyanakkor a jószág igen szerette és jóval kevesebb kellett belőle etetni. 1960-ban azt írja Szabó László Vilmos: ”Öreg kaszások emlékeiből tudom, hogy az egész rétet rendszeresen és teljesen lekaszálták, zsombikos mocsár csak az Ülőkúton volt. Az üde, de nem vízállásos réten sok fürj, fogoly, haris, fácán fészket vágtak le, s minden évben előkerült túzok is.” Később a le nem kaszált területeket rendszeresen leégették.

A parasztgazdaságokban egyénileg, a Tsz szervezés után pedig –akik tudtak kaszálni- bejelentkezés alapján részes művelésben kaszálták rétet. A rét minőségétől függően ki-ki saját teherbírásának megfelelően „írathatott” kaszálót harmados, feles vissza harmados arányban. Ez azt jelentette, hogy mennyi volt belőle a kaszásé, tehát harmada, fele, kétharmada, a többit pedig közösen szállították be a TSz telephelyére. A kaszálandó területet karókkal jelölték ki, s mindenképpen le kellett kaszálni. Meg volt szabva, hogy melyik táblát mikor kezdhetik kaszálni. A kaszálást kora hajnalban harmattal kezdték, hiszen ilyenkor volt könnyű levágni a növényzetet. Amikor már a nap belesütött a fűbe, a harmat teljesen felszállt, a kaszálást abbahagyták, mert főleg az apróbb vagy keményebb fűféléket, még a legélesebb kasza is inkább csak elfektette. A feljegyzések szerint 10-30 ember is kaszált egyidejűleg egy-egy helyen, s a kaszások gumicsizmában sokszor vízben kaszáltak, lassú apróléptű haladásuk után jellegzetes kettős sávot hagytak hátra a vizes tarlóban. Egymás után lassan, de ütemes haladva vágták a növényzetet. A kézi kasza közeledése nagy zajhatással nem járt csak ütemes suhogás hallatszott a réten, s így az élőlények nagy része nem érzékelte a közeli veszélyt. A madarak szinte az utolsó pillanatig lapultak fészkükön s a kaszások emiatt nagyon sok, de évenként erősen változó mennyiségű madárfészket találtak és kaszáltak ki, s egy-egy szénacsomóval megjelölték, sőt letakarták a megtalált madárfészkeket, melyről aztán beszámoltak a „Tanár Úrnak”.

 

De azóta nagyot változott a világ!

A különböző vágótechnológiájú gépi kaszatípusok élővilágra gyakorolt hatásainak fő különbségeit működés közben szemlélve, de még jobban videóra véve és lelassítva, valamint digitális fényképezőgéppel készült pillanatfelvételeken láthatjuk meg. A videofelvételhez mindkét rotációs (korong, dob) gépről eltávolítottuk a védőponyvát és a gép után haladva készítettünk felvételt. A videofelvételen nagyon jól látszik a legmarkánsabb különbség a két vágótechnológia (rotációs és vágókéses) között.